Felkészül a dr. Novák Katalin városközpont – Politikai Hobbista Rókusfalvy Pállal

Felkészül a dr. Novák Katalin városközpont - Politikai Hobbista Rókusfalvy Pállal

Felkészül a dr. Novák Katalin városközpont - Politikai Hobbista Rókusfalvy Pállal

Mintha csak így lett volna kitalálva az év utolsó kormányinfója: Novák Katalin jelölése a köztársasági elnöki pozícióra egekig hatoló sikoltozást váltott ki a haladó baloldalból. Okkal, mert megint összeomlott egy narratívájuk. Ahogy Netanjahu látogatásakor az antiszemita vád, úgy most a nőellenes, hímsoviniszta, üvegplafonokat építő Fidesz képzete omlott össze. Mégiscsak a legmagasabb közjogi méltóságot fogja egy nő betölteni – amennyiben persze a parlament megválasztja.

A reakciók közül Donáth Annáé és Tóta Wéé a legérdekesebb. Donáth, mint klasszikus libernyák, azt sem értette meg, hogy mi történt. Kifogásolta, miért a miniszterelnök jelenti be Novák Katalint. A Hobbista szeret korrepetálni, így elárulta a megfejtést: azért, mert Orbán Viktor a legnagyobb parlamenti frakcióval rendelkező párt elnöke is. A Köztársasági elnököt megválasztásának pedig van egy hivatalos procedúrája, amit az Alaptörvény határoz meg. Donáth Anna láthatóan nem ismeri.  Tóta meg primitív, szexista viccelődéssel reagált, ezzel is bizonyítva, hogy mennyire őszinte feministák a haladárok.

Végre elkaptuk a fickót – így reagált Trump fia arra, hogy Jussie Smollettet bűnösnek találták a hatóságok félrevezetésében. Smollett volt az a közepesen ismert színész, aki azzal szerette volna megtolni a Demokraták kampányát és a saját karrierjét, hogy rasszista-homofób támadást szervezett maga ellen. Ott bukott meg a jól kifundált terve, hogy két nigériai bevándorlót szervezett be rasszista támadónak, ez pedig szemet szúrt a rendőröknek. A Hobbista kispadja mindenesetre sokallta a nekik kifizetett 3500 dollárt és felajánlotta, hogy alkalomadtán 1200 dollárért is szívesen elverik Jussie Smollettet.

A második részben ezúttal Rókusfalvy Pál kommunikációs szakember, borosgazda és fogadótulajdonos, egykori rádiós műsorvezető volt a Hobbista vendége. Bár az elmúlt két évet a járvány miatt épp a legfőbb vállalkozásai (turizmus, vendéglátás, rendezvényszervezés) szenvedték meg, sikerült túlélni és újult erővel, töretlen lelkesedéssel, nagy tervekkel nézni a jövőbe. Most épp az etyeki fesztiváléletben készülnek szintet lépni. És hogy miért ilyen népszerű Etyek a budapestiek körében? Mert közel van, szép hely, és ez az első település, ahol már a fővárostól igazán elszakadva megtapasztalhatja az ember a “vidék romantikáját”. És mindez csak a jéghegy csúcsa; rengeteg dolog szóba jött a beszélgetés során, többek között a 90-es évek elejének vadkapitalizmusa a médiában, amikor még ugyanannál a rádiónál, a Danubiusnál dolgoztak Jeszivel.

“Köszönjük, hogy a reklám megnézésével támogatod a PestiTV létezését!”

Keresés

Enter / ESC visszatérés

By signing in, you agree to our terms and conditions and our privacy policy.

New membership are not allowed.

All Right Reserved 2020 PestiTV/PestiSrácok.hu

Hide picture