Románia megint nem hagyott le minket, és nem is fog soha – Politikai Hobbista Böszörményi Nagy Gergellyel 2021.11.09.

Tordai Bence és a kis barátai lelkesen kürtölték tele a buborékjukat azzal a hírrel, hogy Románia megint lehagyott minket, most éppen az egy főre jutó GDP versenyszámában. A Hobbista utánajárt, miben tévedtek, miben hazudtak és miben bizonyultak teljesen értetlennek. Mert a valóság az, hogy sehol nincsenek hozzánk képest, esélyük sincs a fordításra, de még a hivatkozott világbanki közgazdász szakértő sem közgazdász és nem is azt mondta.
Demeter Szilárd megint követ dobott a pöcegödörbe, aminek köszönhetően a felszínre úsztak a legnagyobb belpesti művészek. Személyes sérelemként élték meg azt, hogy Szilárd szerint a kortárs irodalom 80 százaléka kukába való. Pedig nincs ebben semmi új, eddig mindegyik lehatárolt irodalmi korszakból csak a legnagyobbak maradtak meg és érdemelték ki az utókor tiszteletét; Fejes Éva és társai sem fogják kiállni az idő próbáját. A Hobbista és a kis csapat viszont kihasználta a lehetőséget, hogy röhöghessen egy nagyot a mimóza lelkületű belpesti művészértelmiségen.
A második félidőben nemhogy egy sima kurátor, hanem maga Böszörményi Nagy Gergely, a MOME kuratóriumi elnöke ült be a vendégszékbe. Ő volt a Design Terminal egyik alapítója is; folyamatosan az innováció frontvonalában dolgozik. Fontosnak tartja, hogy ne csak lelkesen beszéljünk arról, hogy Magyarország egyik nagy erőssége a kreativitás, hanem az állam hatékony eszközökkel segítse is ennek kibontakozását. Az egyetemi modellváltásnak többek között ez is az egyik fontos célja: az egyetemeknek nagyobb autonómiát adva, az állami forrásokat akár még növelve is, világszínvonalú képzést adjanak, ennek eredményeként pedig kiművelt emberfők kerüljenek ki onnan. Az egyetemeknek ugyanis nem az a feladata, hogy a nagyvállalatoknak munkaerőt biztosítsanak, hanem hogy kineveljék a magyar elitet.

“Köszönjük, hogy a reklám megnézésével támogatod a PestiTV létezését!”
Keresés

Enter / ESC visszatérés

By signing in, you agree to our terms and conditions and our privacy policy.

New membership are not allowed.

All Right Reserved 2020 PestiTV/PestiSrácok.hu