Budapesten már a homok is alkalmatlan a funkciójára – Politikai Hobbista Ránky Ernő Miklóssal 2021.10.06.
Budapesten már a homok is alkalmatlan a funkciójára – Politikai Hobbista Ránky Ernő Miklóssal
Ma a 6-os villamos döglött meg, köszönhetően annak, hogy a BKK–át leuraló dékás slepp olyan homokot vásárolt, ami alkalmatlan a funkciójára. De ilyen apróságokkal nem foglalkozik már a főpolgármester, ő – amint felébredt – Márki-Zayt kérleli, hogy lépjen vissza a javára.
Jeszy is bevállalta, át fog állni az elektromos autóra, mert egyszerűen nincs más lehetőség. A közlekedés által kibocsátott üvegházhatású gázokat nullára kell csökkenteni, ez pedig nem fog menni robbanómotorral. Magyarország vállalta,hogy 2050-re klímasemleges lesz, vagyis csak annyit eregetünk a levegőbe, amit el is nyel az ország növényzete. De szerencsére a feltételek közül minden a rendelkezésünkre áll. Van atomenergiánk, épül Paks 2 és mi lettünk Európa e-mobilitási központja.
A második félidőben Ránky Ernő Miklóst látta vendégül a Hobbista. Brazíliában megtanulta, milyen európainak lenni, Németországban pedig megtanult magyarnak lenni. Mindig szeretett ott lenni valaminek a kezdeténél, így 20 évesen a baseball, 25 évesen a capoeira, majd pedig a brazil jitsu magyarországi szárnybontogatásában vett részt. Miután végleg hazatért Magyarországra, egy csillogó szemű (nem, akkor még sehol nem volt a Momentum), lelkes fiatalember ötletrohamán és az általa bemutatott kütyün fellelkesülve befektetőket szerzett, és megalapították azt a céget, amelynek a digitális oszlopaival ma rengeteget találkozunk benzinkutakon, bevásárlóközpontokban, de már játszótereken is.
A csapatmunkában hisz, és szerinte ez az egyik legfontosabb ahhoz, hogy egy cég és a termék sikeres legyen. További innovatív javaslatok, ötletek, bölcsességek fiatal vállalkozók, startup–perek számára a műsorban…
Kapcsolódó videók
![](https://pestitv.pestisracok.hu/wp-content/uploads/2021/06/karigeri-csotanyitatot-is-varazsoltatott-a-hollandokkal-budapestre-politikai-hobbista-dj-bootsie-val-1-120x120.jpeg)
![](https://pestitv.pestisracok.hu/wp-content/uploads/2021/07/normalis-melegek-vs-pavaskodo-lmbtq-aktivistak-c296-politikai-hobbista-karapancsev-kristoffal-120x120.jpeg)
![](https://pestitv.pestisracok.hu/wp-content/uploads/2021/07/brusszel-csak-hatterzaj-karacsony-gazdasagi-programja-pedig-nelkulozi-az-intellektualis-munkat-c296-politikai-hobbista-plusz-120x120.jpeg)
![](https://pestitv.pestisracok.hu/wp-content/uploads/2021/07/cseh-katka-eu-s-penzesojet-rejtegetik-a-lehallgatasi-botrany-mogott-politikai-hobbista-retvari-bencevel-1-120x120.jpeg)
![](https://pestitv.pestisracok.hu/wp-content/uploads/2021/07/jon-e-a-negyedik-hullam-mitol-kell-megvedeni-a-gyerekeket-politikai-hobbista-morvay-peterrel-1-120x120.jpeg)
![](https://pestitv.pestisracok.hu/wp-content/uploads/2021/07/a-nepszavazas-ismetli-onmagat-politikai-hobbista-kiss-paszkal-pszichologussal-1-120x120.jpeg)
![](https://pestitv.pestisracok.hu/wp-content/uploads/2021/09/szonokolni-tudott-de-kormanyozni-nem-c296-politikai-hobbista-plusz-120x120.jpeg)
![](https://pestitv.pestisracok.hu/wp-content/uploads/2021/10/kelemen-anna-szerint-goromba-a-politikai-hobbista-1-120x120.jpeg)