Tényleg Budapest az egyetlen európai város Európában? – Politikai Hobbista Plusz 2021.06.13.

Tényleg Budapest az egyetlen európai város Európában? - Politikai Hobbista Plusz

Tényleg Budapest az egyetlen európai város Európában? - Politikai Hobbista Plusz

Terjed egy infografika a neten, ami azt hivatott bizonyítani, hogy miközben egész Európa-szerte vagy a nemzeti vagy a regionális identitás az erősebb, addig Budapesten az európai kötődés nyert. Vagyis: míg mindenütt vagy elsősorban magyarnak, németnek, spanyolnak, stb. vallják magukat a lakosok, vagy pedig Erdélyhez, Katalóniához, Flandriához, stb. kötődnek leginkább, eközben az egyetlen hely, ahol a legtöbben elsősorban európainak vallják magukat, mint bármi másnak… az Budapest. Gerő András ugyan késett, de Ambrózy, MAK és Dopeman arra jutott, hogy ez valószínűleg egy módszertani hiba lesz, ha nem egyenesen hamis adatokkal próbálják erősíteni a Demokratikus Koalíció Európa-imádó kampányát.
A második félidőben a foci került terítékre, mivel éppen az adással egyidőben játszották az EB nyitómeccsét. Mi másról is beszélgettek volna a meghívottak, mint a nyugati résztvevőknél kötelezően végrehajtott, a kelet-közép-európai csapatoknál megtagadott térdelésről. Állítólag a rasszizmus ellen tiltakoznak így, ami kapcsán Gerő megengedő volt: szerinte mindegy, hogy valaki a mezen lévő Respect feliratra mutat-e a kezdő sípszó előtt, vagy térdre veti magát. MAK a figyelemhiányos gazdasággal példálózott, amikor különböző termékeket, szolgáltatásokat és politikai mozgalmakat úgy tudsz a potenciális vásárlókhoz eljuttatni, hogy meghekkelsz egy teljesen más rendezvényt, például egy focimeccset. Dopeman szerint meg egyáltalán nem kellene se mutogatni, se térdelni; ha ki akarjuk mutatni, hogy nem vagyunk rasszisták, akkor ölelgessünk kerek fenekű fekete nőket.

 

“Köszönjük, hogy a reklám megnézésével támogatod a PestiTV létezését!”
Keresés

Enter / ESC visszatérés

By signing in, you agree to our terms and conditions and our privacy policy.

New membership are not allowed.

All Right Reserved 2020 PestiTV/PestiSrácok.hu

Hide picture