A vért és a becsületet Dobrev Klárára cserélte a Jobbik – Politikai Hobbista B. Tóth Lászlóval 2021.06.10.
Összenőtt, ami összetartozik, de mégis mindenki meglepődött, amikor eloször meglátta azokat a plakátokat, amin Jakab Péter, a Jobbik elnöke fotózkodik össze a legsúlyosabb DK-s arcokkal. És még erre is rátett egy lapáttal az a plakátsorozat, amiken cserébe Dobrev Klára áll támogatólag az egykori skinhead és/vagy radikális jobbikos csávók mögé. A Hobbista egy nagy, közös pszichodráma keretében dolgozta fel a döbbenetet.
Ha már meglepetések, akkor Fauci, az amerikai elnök egészségügyi főtanácsadója most nyilvánosságra került e-mailjei mindent borítanak. A fickó egészen korán tudta már, hogy a koronavírus laborszökevény, de a nyilvánosság előtt az ellenkezőjéről beszélt. Falazott a kínai kommunista pártnak és gyengítette Trump elnököt, aki az első perctől kezdve Kínát tette felelőssé a világjárványért. Még egy kis meglepetés: Fauci elkötelezett demokrata.
A második félidőben B. Tóth László, a ’80-as, ’90-es évek popkulturális ikonja, a Poptarisznya kitalálója, a ma retrókirályként dolgozó műsorvezető vendégeskedett a Hobbistában. Megidézték a nyolcvanas éveket, amikor a mai fiatalok számára teljesen ismeretlen, hihetetlen viszonyok uralkodtak, a zenéhez nem lehetett csak úgy hozzájutni. A lemezeket, kazettákat nyugatról, külföldi ismerősök, diplomaták, pilóták segítségével lehetett megszerezni, becsempészni, leboltolni – De B. Tóth most is ugyanezt az életet élné, ha még egyszer elölről kezdhetné.
Kapcsolódó videók
Érdemes muciológiára hitelt felvenni? – Politikai Hobbista Nógrádi Györggyel 2021.05.14.
Mi történik Izraelben? Ne hidd el, amit a sajtóban látsz! – Politikai Hobbista Szikra Gabival 2021.05.15.
Agitpoppal és német leszbikus lelkészpárral neveli a haladás a magyarokat – Politikai Hobbista Szentkirályi Alexandrával 2021.05.16.
Akar-e nyerni a Fidesz ’22-ben? Lesz-e ’22-ben még Izrael? – Politikai Hobbista Plusz sapkásokkal és öltönyösökkel 2021.05.16.
Karácsony Gergely egy politikai fogoly, akit kutyaszarként hajigálnak Orbán Viktorra – Politikai Hobbista Plusz 2021.05.30.
Neonáci fegyveresért rajong Karácsony Gergely? 2021.06.03.
“De tűz vagy, Feri, te hiperbestia!” – Gyurcsány kicsit túltolta. Politikai Hobbista és állatvédelem, Stefano Trebbivel
KariGeri őszintesége Micimackó társaságában is hiperpasszív maradt – Politikai Hobbista Kereki Gergővel 2021.06.03.








