A Tesla az elektromos autózás Orbán Viktora – Politikai Hobbista Radnai Péterrel
A Hobbista az évtizedünk legkurrensebb témájával kezdett kedden: az elektromos autózással. Arra jutott, hogy hiába keltik a Tesla halálhírét, egyedül annyi autót értékesít, amennyit az összes vetélytársa együttvéve. Vagyis a Tesla az elektromos autózás Orbán Viktora, mindig megírják, hogy megbukott, aztán jön a következő kétharmad. Persze itt sem lehet megkerülni a muciológiát. Ugyanis ők úgy szeretnének nulla kibocsátású elektromos autókat használni, hogy közben nincs az eszközben akkumulátor, hiszen az szennyezi a környezetet. De ha mégis kell bele, akkor legalább ne mi gyártsuk azokat. A végén pedig ott állunk egy halom haszontalan muciológussal, miközben úgy akarunk e-autózást, hogy nem tudunk fizetni érte.
Kína nem véletlenül nyeri meg a 21. századot. A II. világháború tanulságaiból eredő decanionalizált tőkének köszönheti a sikerét. Hogy a franciák és a németek ne háborúzzanak többet Elzász-Lotaringiáért, illetve a Ruhr-vidékért, vagyis a vasérc és a szén fegyverek nélkül is egymásra találhasson a kohókban, elvetették a kapitalizmus nemzetiségét. És mivel mindennek van következménye, ennek az lett, hogy minden Kínába költözött.
A második részben Radnai Péter érkezett a vendégfotelbe. És mivel már régóta azon igyekszik, hogy ne a Playboy egykori főszerkesztőjeként emlegessék… Jeszi egyből erről kérdezte. Persze, nem szégyelli, nincs is mit, és kifejezetten érdekes feladat volt számára, aki korábban televízióknál dolgozott. Most ismét: a Spektrumon, illetve a YouTube-on látható az az izgalmas riportsorozata, amelyben a magyar televíziós egykori ikonjaival, korai “influenszereivel” beszélget, Vitray Tamástól Szinterár Miklóson és Feledy Péteren át Egri Jánosig. Érdekes beszélgetés alakult ki arról, hogy a hazai televíziózás akkori meghatározó arcai a lehetőségeiket, sikereiket mennyire köszönhették a családi-pártállami hátterüknek, és mennyire a tehetségüknek és az elvégzett munkájuknak. A világ nem fekete-fehér, részletek a műsorban.
Kapcsolódó videók
Karácsony Gergely egy politikai fogoly, akit kutyaszarként hajigálnak Orbán Viktorra – Politikai Hobbista Plusz 2021.05.30.
Neonáci fegyveresért rajong Karácsony Gergely? 2021.06.03.
Tényleg Budapest az egyetlen európai város Európában? – Politikai Hobbista Plusz 2021.06.13.
Miért szavaz Béla az ellenzékre? Hisznek-e a tudósok Istenben? Politikai Hobbista Bencze Attilával 2021.07.04.
A magyar baloldalt külföldről irányítják és finanszírozzák – Politikai Hobbista Kovács L. Jánossal 2021.12.06.
Csukaszürkében, fáklyákkal, rohambiliben, Kar98k-kal búcsúztatták Merkelt – Politikai Hobbista Cselőtei Lászlóval 2021.12.07.
Orbán Viktor teljesen elszigetelődött! – Politikai Hobbista Palóc Andréval 2021.12.13.
Karácsonyt már a saját beismerő szavaitól is megvédi a 444 – Politikai Hobbista Farkas Bertalannal 2021.12.16.








