Jeszy is megkapta a saját szőke szájkosarát – Politikai Hobbista Kőrösi Koppány fejlesztéspolitikai szakértővel 2022.01.10.
Révbe értek azok a várakozások, amelyek Jeszynek is szájkosarat követeltek a túlzott szabadszájúsága miatt. Ezentúl a Hobbista Péterfi Juditja, Szamosi Tímea dönti el, hogy milyen kérdésre válaszolhat. A többit meg majd az esti facebookos bejelentkezései során úgyis elmondja…
21 éve nincs közöttünk Zámbó Jimmy, Csepel királya. Ennek apropóján egy válogatással készült a Hobbista csapata, hiszen Jimmy egy vátesz volt; minden dalában évtizedekkel előre megénekelt egy-egy mai ellenzéki politikust
Például Márki-Zayról is énekelt, akit közelebbről is megvizsgált a Hobbista elmegyógyászati konzíliuma. A szakértő csapat arra jutott, hogy a fickót egyfajta ellenorbánnak szánták, de mivel a saját percepcióikból indultak ki, ezért csak egy olyan bolondot sikerült találni, amilyennek ők Orbánt találják. Csak Márki-Zay nemcsak az Amerikai Népszava hasábjain rágja ki az intarziát a Karmelita kolostor falából és nemcsak az MSZP sms-kampányában utazik Grácba kezelésre, hanem a valóságban. Illetve ez a kettő nem stimmel, de ez annak köszönhető csak, hogy MZP nem miniszterelnök. A többi őrültsége, az autoriter hajlamai, a családon belüli erőszak, a kényszeres grimaszolás viszont stimmel.
Németországban az atomerőművek után a rendőrkutyákat vonják ki a forgalomból. Hogy miért, azért érdemes meghallgatni a Hobbista utolsó négy percét is az első félidőből.
A második félidőben Kőrössy Koppány fejlesztéspolitikai szakértő tért vissza a Hobbistába, hogy ezúttal a városháza-eladás körüli balhé nyilvánvaló és kevésbé nyilvánvaló összefüggéseit egyaránt feltárja a nézőknek. A tanulságos beszélgetés során kiderült, hogy az üzletet már a Demszky-korszakban szerették volna nyélbe ütni, csak a gazdasági világválság közbeszólt. A mostani jutalékos rendszerben, bár a 4 milliárd nagyon sok pénz, valójában alig több, mint egy százaléka az ingatlankomplexum teljes piaci értékének, így hát potom pénzért ügyeskedő, pitiáner csokitolvajok azok a politikusok, akik ezen ügyködnek. De kiderült az is, hogy a magyar utakon szaladgáló luxusautók igazából az a profit, ami nem került ki külföldre, hanem itthon maradt; és hogy a Francia Nagykövetségen Macronnal tárgyaló ellenzéki politikusok miért nem kaptak még egy ásványvizet sem.
Kapcsolódó videók
Érdemes muciológiára hitelt felvenni? – Politikai Hobbista Nógrádi Györggyel 2021.05.14.
“De tűz vagy, Feri, te hiperbestia!” – Gyurcsány kicsit túltolta. Politikai Hobbista és állatvédelem, Stefano Trebbivel
A francia focisták se hallottak rasszista rigmusokat, csak a haladó újságírók – Politikai Hobbista Patkó Béla Kikivel 2021.06.21.
Jakab Péter direkt járatja le magát? – Politikai Hobbista Belénessy Csabával 2021.07.10.
Miért nincsenek amerikai menekültek Kubában, ha egyszer az egy szocialista földi paradicsom? – Politikai Hobbista Antal Adriánnal 2021.07.15.
Jöhet-e anya/apatej egy férficsecsből? Hányszor lehet feltörni egy ellenzéki újságíró telefonját? – Politikai Hobbista Abaházi Csabával 2021.07.24.
Dobrev Trabantja vagy Karácsony pólója a kommunistább? 2021.09.09.
Szanyi Tibor: Éljen a Kádár-János terv! – Politikai Hobbista az ISZOMM Párt miniszterelnök-jelöltjével 2021.09.19.








