Itt az ideje, hogy a nők jogairól többé egy szót se merészeljen beszélni az ellenzék! 2022.05.08.

Itt az ideje, hogy a nők jogairól többé egy szót se merészeljen beszélni az ellenzék!

Itt az ideje, hogy a nők jogairól többé egy szót se merészeljen beszélni az ellenzék!

Kivételesen két vendég volt a műsorban, Kovács András, az Origo újságírója, belpolitikai rovatvezetője és Magyari Sándor, a posztok.hu egyik alapítója.
Kezdésként nem tudtak és nem is akartak elmenni egy friss, ocsmány hír mellett: a rendőrség gyanúja szerint a Jobbik egy tavaly decemberi buliján az egyik résztvevő erőszakos nemi közösülést kísérelt meg Szilágyi György, jobbikos politikus barátnőjével szemben.
Erről az esetről kétségtelenül tudtak a Jobbik vezetői és tudniuk kellett az ellenzéki pártok vezetőinek is. Mégis hallgattak, hónapokon keresztül és most már hiába nevezik ezt az ocsmányságot bárminek is, rájuk égett. Közben ők azok, akik fennhangon kikérik maguknak, ha véleményük szerint bármikor, bármilyen vegzálás is történik egy nővel vagy éppenséggel nem látják biztosítottnak a nemi egyenlőséget.
Hiteltelen banda. Magyari Sándor is megjegyezte, hogy nincs már olyan erkölcsi határ, amit a Jobbik ne lépett volna át és reméli, a történelem szemétdombjára kerül a szervezet, ami immár nem is párt, csak gazdasági vállalkozás.
Aztán persze beszéltek arról is, hogy Európa a lábon lövés után fejbe is lőné magát. Most legalább is úgy tűnik, hogy az EU meglépné az olaj- és gázembargót, ezzel is büntetnék az oroszokat a háború miatt. Kovács András ehhez hozzáfűzte, azért remélhetőleg enyhül a helyzet júliusig, akkor lesz a következő EU-csúcs ugyanis, amikor elfogadhatnánk az embargós intézkedéseket.
Nézzék vissza a műsort!

 

“Köszönjük, hogy a reklám megnézésével támogatod a PestiTV létezését!”
Keresés

Enter / ESC visszatérés

By signing in, you agree to our terms and conditions and our privacy policy.

New membership are not allowed.

All Right Reserved 2020 PestiTV/PestiSrácok.hu

Hide picture