A gazdaság kifehérítése a nemzeti kormány egyik legnagyobb tette 2021.12.12.
A héten Trombitás Kristóf megszokott vezetésével jelentkezett a Számok és tények, ezúttal Magyari Sándor, a posztok.hu egyik alapítója és Dávid Bence, a Konverzió blog gazdája, a Megafon Központ munkatársa mellett Horváth Tamás, a Védett Társadalom Alapítvány kommunikációs munkatársa volt a meglepetésvendég.
A műsorban szó esett arról, hogy 2010 óta milyen jelentősen csökkentek a vállalkozók adóterhei, aminek köszönhetően sokkal ritkább már az adóelkerülés, mint az MSZP–SZDSZ regnálása idején.
Beszéltek arról is, hogy ez a fajta adózási környezet az, ami munkavégzésre és nem ügyeskedésre sarkall. Az adás második felében bemutatták azt is, mekkora hazugság a baloldaltól az önkormányzatok megsarcolásának vádja, hiszen példának okáért a második Orbán-kormány volt az, amelyik átvállalta a települések tartozásait.
Kapcsolódó videók
Számok és tények – a Pesti TV új műsora, ahol adatokkal verjük szét a baloldal hazugságait 2021.11.07.
A baloldal évi nagyjából 1 millió forintot venne el a családoktól 2021.11.14.
A középosztálynak legyen esze 2022-ben! 2021.11.21.
A magyarországi baloldal könnyen jellemezhető: mindig rabol és kizsigerel 2021.11.28.
Annyira nincs sajtószabadság, hogy a kormányinfókon órákig kérdezősködhetnek a balos portálok 2021.12.05.
A vérünkben van a folyamatos panaszkodás? 2021.06.27.
061: hetvenéves a Magyar Állami Népi Együttes, a magyar festőzseni, Keserü Ilona művei ismét Szentendrén 2021.06.28.
Már nincs baloldal Thürmer Gyula szerint 2021.06.30.








