Meg kell, illetve meg szabad figyelni azt, aki potenciálisan nemzetbiztonsági kockázat lehet? 2021.11.30.

Meg kell, illetve meg szabad figyelni azt, aki potenciálisan nemzetbiztonsági kockázat lehet?

Meg kell, illetve meg szabad figyelni azt, aki potenciálisan nemzetbiztonsági kockázat lehet?

Meg kell, illetve meg szabad figyelni azt, aki potenciálisan nemzetbiztonsági kockázat lehet? Először bizonyítani kell a nemzetre veszélyességet, vagy épp a megfigyelés szolgál bizonyítékként? Ebben nem, abban viszont (3-1 arányban) konszenzus volt, hogy Kövér László semmi rosszat nem mondott.
Meg lehet tudni, hogy kik haltak meg koronavírusban, és milyen arányban voltak köztük az oltottak? Ezt nem áruljuk el, azt viszont igen, hogy a műsorból kiderül!
LIBEdelegáció szerint aggodalomra ad okot a magyar sajtószabadság állapota és az igazságszolgáltatás függetlensége. Na de kik is voltak a tagjai ennek a küldöttségnek? Komolyan kell egyáltalán venni a jelentésüket, vagy ez is csak a külső politikai támadások és a nyugati intervenció egy újabb eszköze?
Fleck Zoltán, egyetemi tanár – és egyébként jogász – továbbra is hisz abban, hogy a kétharmados törvényeket lehet feles többséggel módosítani. A jogszerűség kérdésében nem volt vita, az igazságosság már megosztóbb téma. De kinek van igaza?

“Köszönjük, hogy a reklám megnézésével támogatod a PestiTV létezését!”

Főcím
Keresés

Enter / ESC visszatérés

By signing in, you agree to our terms and conditions and our privacy policy.

New membership are not allowed.

All Right Reserved 2020 PestiTV/PestiSrácok.hu

Hide picture