Márki-Zay örökölte meg a Karácsonynak szánt balos oligarchák és nyugati spekulánsok milliárdjait (Polbeat Pankráció!) 2021.11.02.
Naná, hogy Márki-Zay Péter kapta meg a baloldalnak szánt kampányforrásokat, ha már nincs Karácsony és Dobrev – így, és persze a szokásos Mészáros Lőrinc–ezéssel reagált a Polbeat Pankrációban Nagy József Huth Gergely azon témájára és felvetésére, hogy vajon Márki-Zay Péter hódmezővásárhelyi üstökös miként élvezheti a valójában Karácsony Gergelynek szánt baloldali-posztkommunista nagyvállalkozók bőkezű támogatását és a nyugati spekuláns körök adományait. Nagy József szerint amíg a Fidesz 100 egységből kampányolhat, addig Márki-Zay Péternek egy egység jut, szóval a verseny aránytalan. Huth Gergely ugyanakkor arra hívta fel a figyelmet, hogy a 99 Mozgalmon keresztül biztosított balos kampánypénzek léte és átörökítése alapjaiban kérdőjelezi meg, hogy az ellenzék elkötelezett a pártfinanszírozási és választási törvények, valamint a magyar Alaptörvény betartása iránt. Nagy Attila Tibor a Pankrációban Bige László milliárdjaival szemben ugyancsak Mészáros Lőrinc gazdagodását hozta szóba, amire Csizmadia Tamás és Huth Gergely azzal vágott vissza, hogy Mészáros közbeszerzéseket nyert, a beruházások meg is valósultak, mindenki ki lett fizetve, amíg Bige László luxusbaloldali oligarcha és Gyurcsány Ferencék is a 90-es évek rablóprivatizációján gazdagodott meg, Bige például Horn Gyulának köszönheti gazdagodását.
Nézze meg a Polbeat Pankrációt és a nagy vitát!
Kapcsolódó videók
A bal karéjban nem tudták megválaszolni, hogy miért terjesztett a balliberális média öt napon át oltásellenes hazugságot a Sinopharm vakcina hatékonyságáról 2021.05.12.
Nagy Attila Tibort Huth Gergelynél kereste telefonon a rendőrség 2021.05.20.
A hónap lúzere: Karácsony Gergely – A Polbeat Pankráció bal karéja is elismerte, Dobrev okosabb, de Karácsonynak áll a zászló 2021.05.30.
Kihúzza-e a méhlegelő Budapestet a csődközeli állapotból? – Polbeat Pankráció 2021.06.03.
Mi csak egy kávét kérünk: Nagy Attila Tibor a Pankrációban sajnálta le Gyurcsány Ferencet 2021.07.18.
Nagy Attila Tibor a Polbeat Pankrációban vallotta be, az Európai Bizottság Brüsszelből besegít a magyar ellenzéknek Orbán megbuktatásában 2021.07.24.
Nagy Attila Tibor újra tippeket oszt a baloldalnak 2021.07.29.
Minden elvet feladtak Gyurcsányék, Karácsonyék – A Polbeatben szólt be az ellenzéknek Fodor Gábor 2021.09.28.








