Miért vonakodnak olyan sokan az oltástól?- Polbeat Pankráció 2021.01.12.
A Polbeat Pankrációban egy merész húzással a kormány állítólag tudományellenes propagandájával indokolta Kert Attila, az Euronews magyarországi irodájának vezetője annak a felmérésnek az eredményét, ami szerint a felnőtt lakosság 15 százaléka vonakodik a koronavírus elleni vakcinától. A felvetésre a két jobber vendég, Csizmadia Tamás jogász-publicista és Huth Gergely, a Pesti TV programigazgatója egyből forró vizet öntött, visszakérdezve: nem inkább a baloldali sajtó módszeres hangulatkeltése a felelős? Bár Huth Gergely hozzátette: amint kiderül, hogy világszerte sokmillió embernek semmi baja nem lett az oltástól, s rádöbbennek arra is, hogy vakcinaútlevél nélkül utazni sem lehet majd, egyből lecsökken ez a szám 6-7 százalékra. Ez már az oltásellenes szekták által évek óta befolyásolt kör.
A műsorban Mészáros Nóra bontogatta a színes borítékokat, amelyekből Nagy József, a 24.hu újságírója a fővárost érő, szerinte drasztikus elvonásokról szóló témája is előkerült, bár Huth és Csizmadia próbálta bebizonyítani, hogy a járvány elleni védekezésre átcsoportosított pénz sokkal kisebb, mint az a sok százmilliárd forintos tartalék, amin Karácsony Gergelyék ülnek, miközben panaszkodnak. A vitapartnerek megtárgyalták a Facebook, a Twitter és a Google a konzervatív véleményeket kiiktató offenziváját, ami Nagy József szerint a szolgáltatók szíve joga, miközben Kert Attila már elfogadna egy olyan szabályozást, ami az adott országban legalább jogorvoslatot biztosít. Csizmadia Tamás szerint ehhez törvényt sem kell módosítani, csak következetesen kell alkalmazni a polgári törvénykönyvet. Huth Gergely pedig kijelentette: elsőre az is nagy előrelépés volna, ha egyáltalán fellebezhetne a PestiSrácok.hu itt Magyarországon, az Alaptörvénynek megfelelő keretek között, amiért pár hete gyakorlatilag elérhetetlenné tették a portál Facebook-oldalát.
Kapcsolódó videók
Ti a baloldalon mindent utáltok, ami a nemzeti érzelmet táplálja? – Kemény vitát hozott a Polbeat Pankráció!
A terror és a radikális muszlim hitszónokok miatt korlátozni kell a valásszabadságot? – Itt a vitaműsorok vitaműsora, a Polbeat Pankráció!
Mire jut az ellenzék a COVID-áldozatok körüli számbűvészettel-Polbeat Pankráció 2020.11.11.
Csere a kispadon a Polbeat Pankrációban – Mészáros Nóra vezette a műsort 2020.11.24.
A jobboldalon egy rosszért örök kárhozat jár, míg a baloldalon valaki egy jót tesz, akkor mennybe megy – Szájer- és Demeter-ügy a Polbeat Pankrációban 2020.12.01.
Na, ki lesz az Apró-Dobrev-család miniszterelnök-jelöltje 2022-ben?- Polbeat Pankráció 2020.12.22.
Polbeat Pankráció: 2020, amikor szárba szökkent a stadionvetés és tarolt a pestis 2020.12.30.








