Polbeat Pankráció: 2020, amikor szárba szökkent a stadionvetés és tarolt a pestis 2020.12.30.
Polbeat Pankráció: 2020, amikor szárba szökkent a stadionvetés és tarolt a pestis
Idén utoljára mérkőzött meg egymással a Polbeat Pankráció vörös és barna karéja, benne Nagy Józseffel, a 24.hu újságírójával és Kert Attilával, az Euronews magyar irodájának vezetőjével, Csizmadia Tamás jogász-publicistával és Huth Gergely újságíróval, a Pesti TV programigazgatójával és a PestiSrácok.hu főszerkesztőjével. Nagy József borítékjából az év nagy eseményei kerültek elő, köztük természetesen a járvány, továbbá a Fradi és a válogatott nagy sikerei, Szájer József ereszmutatványa és szerinte az Európától eltávolodó Magyarország ügye. Utóbbit persze a jobboldali válogatott erősen cáfolta.
Kert Attila az örmények elűzését véleménye szerint tétlenül néző keresztényüldözés elleni államtitkárságot ekézte, de Csizmadia és Huth figyelmeztette, hogy az államtitkár és több vezető KDNP-s politikus egyértelműen kiállt az örmények mellett, akiket támogatásokkal is segítenek. Huth Gergely borítékjából a bírói korrupciós botrány került elő, szerinte a 11,5 milliárd forint kárt okozó, emberek százait kisemmiző szeviépesek felmentése és a botrányos ítéletet hozó bírók kitömése volt az év botránya. Csizmadia Tamás pedig egy friss ügyet, a Novák Katalin elleni “‘ablakpucolós” hecckampányt hozta elő, megjegyezve, hogy a családügyi minisztert drága ruhák hordásával vádoló Szabó Tímea frakcióvezetőként pont annyit keres, mint Novák.
Kapcsolódó videók
![](https://pestitv.pestisracok.hu/wp-content/uploads/2020/09/magyarorszag-allamformaja-remdiktatura-itt-az-elso-polbeat-pankracio-1.jpeg)
![](https://pestitv.pestisracok.hu/wp-content/uploads/2020/10/jakab-peternek-fontosabb-az-antiszemitizmus-mint-az-orvosi-beremeles-itt-a-legkemenyebb-vitamusor-a-polbeat-pankracio-1-120x120.jpeg)
![](https://pestitv.pestisracok.hu/wp-content/uploads/2020/10/Still1013_00000-1-120x120.png)
![](https://pestitv.pestisracok.hu/wp-content/uploads/2020/10/jakab-peter-levitezlett-a-krumpiszsakkal-politikai-tartalma-pedig-nulla-polbeat-pankracio-nagy-jozsival-nagy-attila-tiborral-lanczival-es-torcsivel-1-120x120.jpeg)
![](https://pestitv.pestisracok.hu/wp-content/uploads/2020/10/te-kinek-drukkolsz-polbeat-pankracio-1-120x120.jpeg)
![](https://pestitv.pestisracok.hu/wp-content/uploads/2020/11/pkuzp1001574h-1-120x120.jpeg)
![](https://pestitv.pestisracok.hu/wp-content/uploads/2020/12/ra-lehet-e-bizni-az-orszagot-azokra-akik-hat-darab-buszt-sem-kepesek-botranymentesen-kibelreni-polbeat-pnkracio-1-120x120.jpeg)
![](https://pestitv.pestisracok.hu/wp-content/uploads/2020/12/na-ki-lesz-az-apro-dobrev-csalad-miniszterelnok-jeloltje-2022-ben-polbeat-pankracio-2-120x120.jpeg)