Ne provokáld a haladó európaiakat, ne hordj keresztet a nyakadban! 2022.04.16.

Ne provokáld a haladó európaiakat, ne hordj keresztet a nyakadban!

Ne provokáld a haladó európaiakat, ne hordj keresztet a nyakadban!

Szégyenfalra helyezték Vejkey Imre (KDNP) képviselő fotóját egy nemzetközi újságírószövetség svájci székhelyén pusztán azért, mert védte a keresztények jogait. Bár tavaly, az ügy kirobbanásakor mindez óriási felháborodást okozott, az azóta eltelt időszakban még vérlázítóbb módon próbálják a hívő embereket megalázni a “haladó” európaiak. Mint ismert, a finn volt belügyminiszter ellen azért indult eljárás, mert a Bibliából idézett, az pedig, hogy nem került börtönbe a négy gyermekes anya, a magyarok kiállásának is köszönhető. A hazai keresztény közösségek számára még távolinak tűnik ugyan, de egyre inkább trendivé vált több európai országban is, hogy már nem viselhetnek az emberek keresztet a nyakukban, mert az provokációnak számít, és nem vallhatják meg szabadon a hitüket, nem idézhetnek bibliai szöveget, mert az bűncselekménynek minősül. Az Ügy szombati adásában górcső alá vettük, hogy a haladó liberálisok milyen módon próbálják meg a nagy elfogadás jegyében a keresztény értékeket elpusztítani, a hívőket pedig megfélemlíteni. Az Ügyben megismerhetik azokat az embereket, akik nem félnek szembeszállni a torz társadalmi ideológiák terjesztőivel szemben, és akik az elmúlt években fáradhatatlanul tevékenykednek a keresztény értékek megmaradásáért és segítik embertársaikat. Itt lesz velünk Écsy Gábor atya, a Katolikus Karitasz vezetője, Párkányi Eszter, az Alapjogokért Központ elemzője és Vejkey Imre KDNP-s politikus, aki a parlamenti imacsoportot 9 éve vezeti.

Tudták, hogy létezik hazánkban egy igen különös társaság, a magyar kutyaemberek szövetsége?  Nos, eddig mi sem. Hogy miként is kerülnek szóba az Alapjogokért Központ elemzőjével folytatott beszélgetésünkben, az szombat esti adásunkból kiderül. Az LMBTQ-aktivisták által terjesztett propaganda az utóbbi években Európa egyik központi politikai vitájának tárgyává vált. A napokban az Európai Bizottság egy olyan iránymutatást akart elfogadni, ami az uniós intézményekben megtiltotta volna a hölgyeim és uraim köszöntést, az európai polgárok kifejezést és a karácsony mint ünnepi fogalom használatát. A „befogadó” iránymutatást végül visszavonták, miután olasz politikusok kiszivárogtatták azt a médiának. Brüsszel egyébként azért tart vissza Magyarországnak járó forrásokat, mert Orbán Viktor kormánya kiáll az LMBTQ-lobbi ellen és a gyermekek védelme mellett. Párkányi Eszter szavai szerint:

Magyarországon is volt keresztényüldözés még a kommunizmus alatt, és azt gondolom, hogy valamilyen szinten a mai napig zajlik, csak most már nem fizikai, hanem szellemi szinten. És nagyon sok példát azok közül, amiket mi a könyvben felsorolunk, amiket hozunk a nyugati sajtóból, azért az ilyen hangokkal lehet találkozni, baloldali politikusok, megmondó emberek, vagy akár a választópolgárok részéről is. És ennek is azért most már megálljt kéne parancsolni. Hiszen az is nagyon szomorú, ami például a Közel-Keleten, vagy a muszlim országokban történik keresztényüldözés révén, de az a fajta szellemi üldözés, ami itt zajlik Európában, és éppen egyébként a magukat toleránsnak, elfogadónak hirdető liberálisok részéről, akik számára a vallás nem jelent semmit, azt nem tudják átérezni és megérteni, hogy vannak olyan emberek Magyarországon is, köztünk is, én is, akinek viszont fontos megélni a hitét a mindennapokban, tehát ennek kell megálljt parancsolni, minél hamarabb.

Az Alapjogokért Központ elemzője a műsorban arról is beszélt, hogy a progresszió elérte a keresztény egyházat is. 2021 nyarán ugyanis megrendezték a querteológia panelbeszélgetést Londonban. Az eseményen egy baptista prédikátor, Simon Goodman arról értekezett, hogy véleménye szerint Jézus sokszor transzneműsítette magát a Bibliában. És ez még nem minden…

Mi, magyarok talán fel sem fogjuk, micsoda áldásban van részünk, hogy olyan országban élhetünk, melynek kormánya elkötelezett a kereszténység védelme mellett, így nekünk nem kell átélnünk sem félelmet, sem pedig meghurcoltatást Krisztusba vetett hitünk miatt. Az egyiptomi kopt keresztények ellen rendkívül sok támadást hajtanak végre évek óta, így nem meglepő, hogy nekik is segít a magyar kormány. Valószínűleg önök sem gondolták volna, de Alessandriában egy kapura rögzítették a magyar alkotmány bizonyos szövegrészeit – arabra lefordítva. Vejkey Imre KDNP-s politikus volt az, aki az alaptörvénybe több keresztény ihletettségű résszel foglalkozott, beletette, értelmezte. Az Ügyben a képviselő ezzel kapcsolatban mondta el élményét, ami Egyiptomban történt. A magyar alaptörvény fontosabb részét lefordították arabra, a püspök indoklása szerint azért,

mert végre van egy ország, aki a keresztény értékeket alaptörvényi szinten felvállalja”.

Ezt szögezte tehát ki a kapura a püspök egyik rendtársa, akit eközben egy orvlövész meglőt, és majdnem meghalt, hónapokig szenvedett élet-halál között, de végül felgyógyult. Vejkey Imre a szentmisén találkozott is ezzel a férfival.

És ott akkor éreztem meg, hogy ami nekem itt a homokszem, az a világ túloldalán a másiknak minden, az a vérét, életét adja azért. És akkor ott éreztem meg, hogy fontos, hogyha hazajövök, akkor csináljak valamit és úgy éreztem, hogy ez a magyar parlamenti imacsoport, amit meg kell alapítani, és így alakult meg a magyar parlamenti imacsoport.

De nem csupán a parlamenti imacsoportban szolgálja Istent, hanem ha kell, perbe száll azokkal, akik a keresztényeket kigúnyolják. Bár elsőfokú ítéletben a bíróság nem tartotta helytállónak az általa indított keresetet, másodfokon pert nyert. A bírósági indoklás szerint a lap a Jézust gúnyoló karikatúrája és szövege miatt megsértette a keresztény vallási közösséghez tartozásával összefüggésben érvényesített, emberi méltósághoz fűződő személyiségi jogát.

Rendkívül fontosnak tartom a jogerős ítéletet a keresztény közösség védelme céljából. Fontos, mert az elsőfokú tárgyaláson keresztényként másodrangú állampolgárnak éreztem magam, ez az ítélet azonban visszaállította a rendet; a keresztényeket is megilletik az alapvető jogok, azokat érvényesíteni lehet a bíróságon. Botrányos, hogy az elsőfokú eljárás során azt mondták ki, hogy Jézussal lehet viccelni és relativizálták a helyzetet – elképesztő bírói álláspont volt, örülök, hogy ezeket a kérdéseket helyre tette a másodfokú eljárás

– mondta a PestiTV Az Ügy című msorában.

Csodálatos dolog volt, hogy az inkriminált képpel kapcsolatban példátlan egyházi összefogást sikerült teremteni a felekezetek közös részvételével. A keresztény egyházak együttesen álltak az ügy mögé, a katolikus, evangélikus, református közösségek mellett a teljesség igénye nélkül a Szabadkeresztény Egyház, a Baptista Egyház, pünkösdiek, a zsidó közösségek, sőt, még a Magyarországi Iszlám Egyház is együttérzésükről biztosítottak.

Vejkey Imre úgy fogalmazott: az ügy komoly üzenete a keresztény embernek az, hogy lehet, hogy megpróbálnak elnyomni minket, lehet, hogy egyes pártok még a gyónási titkot is támadják, de érdemes kiállnunk Krisztusért, érdemes védenünk a hitünket.

Az ügyben eljáró bírónő első fokon elutasította a keresetet, mondván, a Népszavában megjelent karikatúra jópofa, az átlag magyar állampolgár pedig viccként fogja fel a látottakat. A bírónő úgy érvelt, hogy ha letakarja a szöveget és a kép többi részét, akkor az szerinte egy konvencionális Krisztus-ábrázolás. A tárgyalás során Gál Zsófia Lívia bíró a baloldali sajtó kereszténygyalázó gyakorlata ellen indított tiltakozó petíciót – amit több mint harmincezren írtak alá – sem volt hajlandó figyelembe venni, a felperes pedig hiába jelent meg személyesen a tárgyaláson, egy árva szót sem szólhatott.

 A MÚOSZ szerint az év karikatúrája lett ez a vallásgyalázó rajz…

Vejkey Imre Az Ügyben arról is beszélt, hogy tavaly decemberben rendkívül furcsa dolog történt, ugyanis

az Európai Parlament Brüsszelben egy furcsa lopakodó jogalkotást akar a nemzetállamok elé terjeszteni, ami a büntető törvénykönyv egységesítéséről szól az EU-ban. Aminek röviden az a lényege, hogy a terrorcselekményt akarják lényegében egységesíteni, de úgy akarják egységesíteni a terrorcselekményt, hogy lényegében a gyűlöletbeszédet is betennék a terrorcselekmény alá, úgy, hogy gyűlöletbeszéd például már Bibliából idézni több helyen. Tehát hogyha legközelebb valaki a Bibliából idéz, lehet, hogy nem úgymond az ő általuk vélt gyűlöletbűncselekmény alapján fognak indítani el, hanem már terrorcselekmény alapján fognak indítani.

A képviselő egyébként a bíróság által jóvátételként megítélt összeget a Katolikus Karitásznak ajánlotta fel. A segélyszervezet vezetőjével, Écsy Gábor atyával is beszélgettünk a missziós munkájukról.

Azt tapasztaltuk most már évek során, hogy a magyar emberek nagyon érzékenyek erre a kérdésre és nagyon szívesen állnak egy jó ügy mellé, amit akár Kárpátalján vagy Délvidéken vagy az elcsatolt részeken fölajánl a Katolikus Karitász. Így jöttek létre Kárpátalján is olyan programok, amelyekkel az ott élőket segítjük, az ottmaradásukat támogatjuk, akár az egészségügyi ellátásban, akár az oktatás területén vagy éppen szociális területen. Most különös helyzet van, hiszen menekültek százezrei, milliói jönnek el onnan, és Kárpátalján nagyon sokan megállnak, hiszen most még a béke szigete az tulajdonképpen, és próbálják ott megvárni a háború végét, reménykedve abban, hogy vissza tudnak költözni a házaikba, ahol most éppen háború folyik. Segítjük azokat az embereket, akik ott vállalták azt, hogy a menekülteket ellátják, befogadják, etetik őket, vagy különböző szociális helyzetekben segítik őket. Katolikus Karitász rendszeresen, naponta többször is szállít át a határon tartós élelmiszert, hogy az ott működő szegénykonyhákat támogassa, és különböző tisztasági eszközöket és mindenféle olyan eszközt, amivel tudjuk támogatni az ottani embereknek a megmaradását. Ezenkívül a menekülteket itt Magyarországon is ellátjuk, segítjük abban, hogy otthonra találjanak.

– fogalmazott. Hozzátette:

Azt látjuk, hogy bizony sokan járják most a kálváriát is. Sok ember megpróbáltatásnak, nehézségnek, nagy-nagy keresztútnak van kitéve. És minden keresztény embernek kötelessége az, hogy mellé álljon, hogy segítse ezen az úton vinni az ő keresztjét. Azt gondolom, ezáltal a mi keresztünk is könnyebb lesz, mert együtt mindent könnyebb elviselni és könnyebb hordozni, mint magányosan. Szomorúan tapasztaljuk azt, hogy a világ másik részén vagy másik részein a keresztények nagyon nagy megpróbáltatásnak vannak kitéve, pusztán a hitük miatt, pusztán azért, mert egy egyházhoz tartoznak, aminek a nézeteit vallják és élik. És ezeken az embereken szintén kötelességünk segíteni, hiszen hittestvéreink ők, felebarátaink.

Az atya arról is beszélt, hogy nagyon nehéz emberi sorsokkal találkoztak és találkoznak a segítő munka folyamán is.

Libanonban, abban az intézményben, amit a Karitász működtet, olyan asszonyok, édesanyák vagy fiatal lányok, hölgyeknek a sorsa mutatkozott meg, akik szinte életet alig éltek, mert rabszolgaságban tartották őket, kizsákmányolták őket, bezárták őket, mindenféle jogtól megfosztva éltek és dolgoztak, fizetést nem kaptak vagy nagyon keveset. És valami balszerencse folytán, egy baleset folytán kerültek kórházba, és onnan kezdődött az igazi szabadulásuk, különben még talán mindig ott lennének, hiszen az ottani hatóságok utána fölfigyeltek rá, és fölgöngyölítették ezt a szálat, de számtalan ilyen van, és így kerültek be a Karitásznak ebbe az intézményébe, ahol nemcsak fizikailag kaptak erősítést és gyógyulást, hanem lelkileg is próbálták őket helyretenni hosszú időn keresztül. Azzal, hogy az ember valami visszajelzést kap arra a munkára, amit oda befektetünk, amit az ottani embereknek nyújtunk, vagy akár itt egy rászorulónak, azzal azt hiszem, ez már meg is van fizetve, és hálás dolog ez így, hogy az ember tud segíteni és kap visszajelzést is, és igazából többet nem is várunk…

-fogalmazott Écsy Gábor.

Ne feledje senki, hogy a társadalmi fejlődés lidérctüze ma az LMBTQ, az illegális migráció, a liberál-marxista ideológia és a BLM-kultúra. Ezen lidérctüzekkel szemben kell felvennünk a harcot, hogy a férfi és a nő misztériuma megmaradjon, a család ne egy romantikus múlt ködképe legyen, valamint biztonságban élhessünk és szabadon gyakorolhassuk a hitünket. Az igazság az, hogy az ellenünk felsorakozott sötét erők célja nem más, mint lerombolni a társadalom hagyományos keresztény erkölcsi felfogását, démonizálni a keresztény világot, annak érdekében, hogy felépítsék a maguk által humánusnak mondott istentelen új világot, mely felhagy mindazzal, amit mi értéknek tekintünk. Ez ellen fogalmazzuk meg mi az értékeinket. Ezzel szemben küzdünk, az emberek lelki megvakítása ellen. Ne nézzük ölbe tett kézzel a világ hanyatló sorsát, hanem emlékeztessük az embereket arra, hogy valaha volt egy szebb világ. Egy szebb világ, melyben a jót jónak mondták és követendőnek, a rosszat pedig rossznak és elutasítandónak.
Meg kell vívnunk ezeket a csatákat, ez a mi történelmi feladatunk és kötelezettségünk!
Ki kell mondanunk, hogy nem fér bele az emberi jogokba és a szólásszabadságba a vallásgyalázás!
Ki kell mondanunk, hogy fejezzék be hitünk semmibevételét, továbbá fejezzék be minden keresztény és minden jóérzésű ember provokálását! Talán ez az idei Húsvét üzenete számunkra.

Nézzék meg Az Ügy című műsort szombaton 21 órától a PestiTV-n!

Áldott Húsvéti Ünnepet kívánunk Önöknek!

 

“Köszönjük, hogy a reklám megnézésével támogatod a PestiTV létezését!”

Keresés

Enter / ESC visszatérés

By signing in, you agree to our terms and conditions and our privacy policy.

New membership are not allowed.

All Right Reserved 2020 PestiTV/PestiSrácok.hu

Hide picture