Élet-halál harc a hazai és nemzetközi bolsevizmussal – Miért indul el ismét a Békemenet hatalmas tömege?

Élet-halál harc a hazai és nemzetközi bolsevizmussal

Élet-halál harc a hazai és nemzetközi bolsevizmussal

Nem kormánypártiak, hanem nemzetpártiak vagyunk. Fontos elvünk, hogy ha olyan kormány van hatalmon, ami a nemzetet és a haladó konzervativizmust szolgálja, akkor ott a helyünk mellette. Ezt igazolja a Civil Összefogás Fórum (CÖF) megalapítása is, amikor 2009 Virágvasárnapján Makovecz Imrével, Bencze Izabellával, Fricz Tamással teljesen civil kezdeményezésként hoztuk létre a CÖF-öt, majd hívtunk életre egy százezres tüntetést, melyben Gyurcsány bukása után új választásokat követeltünk – mondta el a Plebejus Polbeat legutóbbi adásában Csizmadia László, a CÖF alapító-szóvivője Huth Gergellyel, Stefka Istvánnal és Kroó Zitával beszélgetve. A műsorban az is felelevenítették, hogy 2012. január 21-én szintén teljesen civil kezdeményezésként (a kormány egyes vezetőinek vonakodása ellenére) indult útnak az első Békemenet óriási, méltóságteljes tömege, hogy megvédje Magyarország szuverenitását és a választópolgárok akaratát a nemzetközi spekulációs- és puccskísérletek ellenében.

A műsorban Stefka István felmutatta a Magyar Hírlap akkori, a Békekemenetre buzdító címlapját, majd a másnapi (Huth Gergely által szerkesztett) lapszámot, amely már a nemzet hihetetlen erejét bemutató, lenyűgöző fotókkal és tudósítással büszkélkedhetett. Stefka István emlékeztetett rá, hogy a Békemenet a CÖF kezdeményezése és Bayer Zsolt, Bencsik András, illetve az ő ötletének fúziójával jött lére, amelyet akkori médiumaival nagyvonalúan támogatott Széles Gábor üzletember is. Akkoriban tömegek érezték úgy, hogy az államkötvényeink bedöntésének 2011 végi kísérlete, majd az Orbán Viktor elmozdítását célzó külföldi machinációk ellen tiltakozva az utcára kell vonulni, éppen ezért választották a fő molinójuk szövegéül a “Nem leszünk gyarmat!” jelmondatot.

Most hasonló a helyzet – emlékeztetett a vendégekkel összhangban Huth Gergely – hiszen az Európai Bizottság az LMBTQ-lobbi hatására meg akarja vonni a magyar emberektől a Covid-helyreállításai alap milliárdjait, az Európai Parlament LIBE bizottsága diktatúraként igyekszik megbélyegezni hazánkat, az elvben független Európai Bíróság pedig – Karácsony Gergely szíves kikotyogása szerint – arra készül, hogy érvénytelennek minősítse a magyar Alaptörvényt. Éppen ezért van ismét az utcán a helye a magyar emberek szuverenitáspárti nagytöbbségének, 2021. október 23-n, a legújabb Békemeneten.

A műsorban Kroó Zita, a Pesti TV riportere azt is elárulta: 2012-ben a Magyar Hírlap gyakornokaként magával ragadta a Békemenet és annak előkészületei és akkor is úgy érezte, hogy rengeteg fiatalt mozdított meg a közös kiállás lehetősége.

A Plebejus Polbeatet minden csütörtökön este hét órától rögzítjük a Revolution’56 Szabadságharcos Sörözőben (II. kerület, Bem rakpart 53., a Margit híd budai hídfőjénél.). Az adás vasárnap este nyolc órakor látható a Pesti TV műsorán, majd elérhető a pestitv.pestisracok.hu oldalon.

 

“Köszönjük, hogy a reklám megnézésével támogatod a PestiTV létezését!”
Keresés

Enter / ESC visszatérés

By signing in, you agree to our terms and conditions and our privacy policy.

New membership are not allowed.

All Right Reserved 2020 PestiTV/PestiSrácok.hu

Hide picture