Ez hullarablás, ezt a vitát én itt befejeztem! – Indulatos vitát generált Nagy Attila Tibor halálalgebrája és ellenzéknek adott tippje a Polbeat Pankrációban 2021.03.31.

Ez hullarablás, ezt a vitát én itt befejeztem! - Indulatos vitát generált Nagy Attila Tibor halálalgebrája és ellenzéknek adott tippje a Polbeat Pankrációban

Ízléstelen, morbid és gusztustalan, amit mondasz, ezt a vitát én itt befejeztem – így akadt ki a Polbeat Pankrációban Lánczi Tamás és Törcsi Péter a műsor azon pontján, amikor Nagy Attila Tibor azt fejtegette, hogy egy ellenzéki párt akár maga mellé is állíthatja a koronavírus áldozatainak több tízezer hozzátartozóját. “Joe Biden is kihasználta ezt, üresen maradt székekhez, így az elhunytak hozzátartozóihoz szólt” – mondta Nagy Attila Tibor, amire Lánczi Tamás úgy reagált, gyomorforgató Nagy Attila Tibor halálalgebrája, Törcsi Péter pedig hullarablásnak nevezte az elemző szavait. A Polbeat Pankráció ezúttal is olyan kemény vitát hozott, hogy Nagy József még a saját témáját is beáldozta, csakhogy a koronavírus kormányzati kezelésével és a felhozott nyugati példákkal kapcsolatban még jobban egymásnak eshessenek. Nagy József szerint ugyanis Angela Merkel német kancellár nem kért bocsánatot az elhibázott vakcinabeszerzés miatt, holott Törcsi Péter és Lánczi Tamás is ezt hozta fel a vitában. A Polbeat Pankrációban Joe Biden hidegháborús politikája is szóba került, nevezetesen az, hogy az amerikai elnök két hónap alatt Oroszországot, Kínát, Indiát és Németországot is megsértette.
Ki ne hagyja a Polbeat Pankrációt!

“Köszönjük, hogy a reklám megnézésével támogatod a PestiTV létezését!”

Keresés

Enter / ESC visszatérés

By signing in, you agree to our terms and conditions and our privacy policy.

New membership are not allowed.

All Right Reserved 2020 PestiTV/PestiSrácok.hu

Play All Replay Playlist Replay Track Shuffle Playlist Hide picture