Merkely Béla a Plebejus Polbeatben: Ha jó halad az oltás, májusra lecsenghet a járvány – Négy pont, amivel megelőztük a világ nagy részét 2021.03.13.
Valóban a tűréshatára szélére érkezett az egészségügy a harmadik hullám miatt? – kérdeztük a Plebejus Polbeatben Merkely Béla professzort, a Semmelweis Egyetem rektorát, aki azt felelte: valóban nagyon nehéz a helyzet, de összeomlástól nem kell tartani, mert az orvosok és ápolók be vannak oltva és mindenki teszi a dolgát. A most fertőző brit mutáns valóban nagyon agresszíven terjed, de nem veszélyesebb a korábbiaknál, s ha a magyarok fegyelmezettek maradnak, ismét fogunk tudni nyaralni, hiszen a számítások szerint és az oltásnak köszönhetően május közepére lecsenghet ez a hullám, ami jó eséllyel az utolsó lesz – mondta el Merkely professzor Stefka István és Huth Gergely kérdéseire válaszolva. Pontokba szedve elmagyarázta azt is, Magyarország miért áll jól a koronavírus elleni védekezésben, s kifejtette, milyen tapasztalatai vannak a Szputnyik vakcinával, amit ő és édesapja is megkapott. A védekezés egyik kulcsembere azt is hozzátette: azt támogatja, hogy változzon az eljárásrend és a második oltásokra félretett vakcinákat is adják be az embereknek, hiszen már egy adag oltóanyag is 85 százalékos védettséget adhat, a kórházba kerüléstől és a haláltól pedig már önmagában is nagy bizonyossággal megvéd. Merkely üzent a “tízmillió virológusnak és oltásszakértőnek is”: ne próbáljunk okosabbnak lenni, hiszen a felfutó fertőzések idején a legfontosabb, hogy bármelyik vakcinát mihamarabb megkapjuk.
Merkely Béla, a Semmelweis Egyetem rektora, Orbán Viktor miniszterelnök járványügyi tanácsadó csoportjának tagja, aki az első napoktól fogva a védekezés egyik meghatározó szakembere, pontokba szedve is elmagyarázta, hogy Magyarország miért tud a nemzetközi átlagnál eredményesebben védekezni a járvány ellen:
- Magyarországon az elsők között állt fel az operatív törzs, a járvány első hullámát az idejében hozott intézkedések hatására gyakorlatilag nem éltük meg. Nyertünk öt hónapot, így felkészülhetett az ország és az egészségügy, pedig már márciusban, teljesen védtelenül elérhetett volna minket egy olyan hullám, mint a mostani.
- Nagyon fontos az is, hogy nem össze-vissza hozták az intézkedéseket, hanem meggondoltan. Olaszországban például napról-napra és megyéről megyére változtatták a szabályokat.
- Nagyon jelentős fegyvertény, hogy hozzájutottunk olyan vakcinákhoz, amelyekhez Nyugat-Európa nem tudott. Nekünk volt bátorságunk beszerezni olyan oltóanyagokat is, amelyeket világszerte sikerrel alkalmaznak, de a túladminisztrált uniós struktúrából kihullottak.
- Magyarországon pillanatok alatt elkezdték gyártani a remdesivirt és a favipiravirt, a koronavírus gyógyításának két fő hatóanyagát, ami Nyugat-Európában sokáig nehezen és drágán volt beszerezhető, Ez is egy komoly teljesítménye az országnak és a hazai gyógyszeriparnak. Innen is bátorítom a háziorvosokat, hogy az elérhető gyógyszereket már az otthoni ápolás szakaszában írják fel a betegeknek.
Kapcsolódó videók
A liberálisok kötelékben repülve bombázzák Magyarországot, de mi is beosztottuk a lőszert – Kovács Zoltán a PlebejusPolbeatben! 2020.11.26.
“Addig nincs vége, amíg nincs vége” – Magyarics Tamás és Szilvay Gergely a Plebejus Polbeatben 2020.11.15
Az ateizmus és a kommunizmus is keresztény fogalmakkal operál – Párkányi Eszter és Dr. Nemes Csaba a Plebejus Polbeatben 2020.11.29.
A Szájer-ügy és a reneszánszát élő magyarországi zsidóság-Plebejus Polbeat 2020.12.06
Feláll-e a padlóról a világ legkorruptabb embere, Soros György? – Plebejus Polbeat Kósa Lajossal
Így szivárognak be a tech-cégek Biden új kormányába – Bohár Dani, Nacsa Lőrinc és Varga Gergely a Plebejus Polbeatben 2021.01.17.
Túlélni a rendszerváltás utáni médiaháborút, és a mai napig harcolni a 444-es kiskomcsikkal – Bencsik, Stefka és Huth a Plebejus Polbeatben 2021.02.16.








