Földi László a Plebejus Polbeatben: az atomháború rémképével riogatni óriási ostobaság 2022.05.14.

PPLEP1006800H.mp4

PPLEP1006800H.mp4

Számomra is meglepő volt az újabb kétharmad és a több mint hárommillió kormánypárti szavazó, hiszen elképesztő támadás alatt áll a normalitás a világon – mondta Földi László, a Védett Társadalom Alapítvány elnöke, titkosszolgálati szakértő, Huth Gergellyel és Stefka Istvánnal beszélgetve a Plebejus Polbeatben. Földi László szerint ha óvatlanok vagyunk, pillanatok előtt legyőznek minket.

Huth Gergely arra is emlékeztetett, hogy sajnos Földi Lászlónak lett igaza, aki évek óta “nyomasztja” a közönséget a háború rémképével.

Feleségemtől, Andreától is mindig megkapom, ne úgy tartsak előadást, hogy az emberek a végén szeppukut kövessenek el magukon, és nem is ez a célom. Ellenben április 3-án szembetalálkozott az ország azzal az élethelyzettel, aminek az előzményeit a választás kampányában talán sikerült megértetnünk: hogy kizárólag a normális és az abnormális között kell választanunk. Nem kell ecsetelni, hova jutottunk volna, ha a külföldről irányított ellenzéki együttállás került volna hatalomra a háborús időkben.

Az Index atomháborúval való riogatását Földi László ostobaságnak nevezte.

Ne játszunk olyan gondolattal, ami az emberiség kihalását jelentené! Sem Moszkvában, sem Washingtonban nem őrültek vannak, nincs taktikai atomcsapás, csak atomcsapás van. A másik tételem, hogy ha provokálják az oroszokat, annyit érnek el, hogy elfordulnak Európától, ami nekünk nagyon rossz lesz. Egy hatalmas piac és terület, ami Oroszországgal elveszik Európa számára, s azt se felejtsük el, hogy az orosz ortodox egyház sokkal erősebb, mint bármelyik keresztény felekezet a kontinensen. Ami most folyik, az Washington mesterkedése azon, hogy Európa elforduljon Oroszországtól.

Stefka István megjegyezte: a Majdan és a migránsok beengedése óta tudatosan zajlik Európa felszámolása.

A beszélgetésben szó volt arról is, hogy csalódás-e, hogy a harmadik utas magyar politika szövetségesei elhallgattak? Földi László válaszul türelemre intett és Orbán Viktor stratégiáját zseniálisnak nevezte.

A jövő nem a szövetségi rendszerekről,  hanem a nemzetállami gondolkodás megerősödéséről szól. Hamar ki fog derülni, hogy az az ország jut levegőhöz, amely képes újra stabil nemzetállammá válni. Be kell látni, hogy e téren csak az Európai Unión kívül van élet

nyomatékosította a Védett Társadalom Alapítvány elnöke. Földi Lászlóval a Pesti TV megszűnéséről, a PestiSrácok.hu sorsáról is beszélgettünk és természetesen ezúttal is feltehették kérdéseiket a Revolution ’56 Sörözőbe ellátogató vendégek.

Huth Gergely kiemelte, hogy miként az elmúlt tíz évben a legnehezebb pillanatokban (például a konzervatív sajtó 2015. februári felszámolása után), úgy most is megmarad az underground közönségtalálkozónk, azaz a Pesti TV bezárásától függetlenül minden csütörtökön este hétkor várjuk nézőinket az R56 Sörözőben. A főszerkesztő azt is kérte, hogy legyenek ott minél többen a PestiSrácok.hu tízéves születésnapi ünnepségén és a Pesti TV búcsúbulaiján jövő szombaton, május 21-én 16 és 22 óra között a budai Gesztenyéskertben, ahol a nosztalgikus közönségtalálkozón és élő felvételeken, pl. a Politikai Hobbista helyszíni adásán túl fellép a Kosik Kristóffal kiegészült Török Ádám és a Mini, illetve DJ Spigiboy, a Pesti TV népszerű lemezlovas-polgármestere!

A Plebejus Polbeatet minden csütörtökön este hét órakor rögzítjük az R56 Szabadságharcos Sörözőben (II. kerület, Bem rakpart 53., a Margit híd budai hídfőjénél) nézőink bevonásával. Az adás szombat este nyolckor látható a Pesti TV műsorán, majd visszanézhető a pestitv.pestisracok.hu oldalon.

“Köszönjük, hogy a reklám megnézésével támogatod a PestiTV létezését!”
Keresés

Enter / ESC visszatérés

By signing in, you agree to our terms and conditions and our privacy policy.

New membership are not allowed.

All Right Reserved 2020 PestiTV/PestiSrácok.hu

Hide picture