A háztartások zsebében látszik leginkább a gazdasági növekedés 2022.02.20.
A Számok és tények e heti adásában az állandó vendég, Magyari Sándoron, a posztok.hu egyik alapítóján kívül elfogadta meghívásunkat Szikra Levente, az Alapjogokért Központ elemzője és Bálint Botond, a Pesti Srácok főszerkesztő-helyettese is.
Kezdésként újfent megrágták az orosz helyzetet – vagy ahogy Bálint Botond fogalmazott, az amerikaiak ukrajnai helyzetét -, ezúttal Szergej Rebrov, orosz külügyminiszter friss szavait felidézve. Abban mindannyian egyetértettek, hogy nem valószínű a nyílt, fegyveres konfliktus, de az benne van a levegőben, hogy a válság még hosszan elhúzódik.
Ám megvitatták azt is, miként lehet komolyan venni az ellenzék folyamatosan lopást emlegető szavait, ha a magyar gazdaság teljesítménye növekszik. Sőt, csak az a Lengyelország előzi meg az EU-ban, amelyet szintén folyamatosan szégyenpadra igyekszik ültetni az európai közösség. Magyari Sándor mindenkit emlékeztetett arra, hogy amíg 2010 előtt egy mindennapos javítási munka esetén is elképzelhető volt, hogy egy családnak kölcsönt kell felvennie és a lakosság közel negyede élt a szegénységi küszöb alatt, addig ez most 8 százalék, kevesebb, mint az EU-s átlag.
Végül a környezetvédelem kérdése is szóba került. Ebben is élen jár Magyarország, ami az Európai Bizottság ajánlását illeti a kérdésben. Szikra Levente a témában felidézte, hogy Németország atomerőmű bezárási őrülete is csupán egy aktuálpolitikai húzásból ered: még 2011-ben Merkel megijedt, mert egy korábban CDU–s tartományban a zöldek nyertek, ezért így akarta kifogni a szelet a vitorlájukból.
Látjuk, mivé fajult a helyzet.
Nézzék vissza adásunkat!
Kapcsolódó videók
A gazdaság kifehérítése a nemzeti kormány egyik legnagyobb tette 2021.12.12.
A baloldal jóemberkedik, de a kormány foglalta törvénybe a klímasemlegességet 2021.12.19.
Nincs olyan szegmens, ami ne fejlődött volna 2010 óta 2022.01.01.
A válságkezelésen látszik az igazi különbség jobb- és baloldali kormányzás között 2022.01.09.
Államcsődhöz közeli helyzetből mára évtizedekkel korábban EU-tag országokkal versenyzünk 2022.01.16.
Ha a 7 százalékos gazdasági növekedés kudarc, akkor kudarcra vagyunk ítélve
A PDSZ egy politikailag motivált szervezet, semmi több
A devizahitelek bevezetése a baloldal egyik legnagyobb bűne 2022.02.13.








