Az Ügy – Felmosták a padlót az RTL Klub gyártó cégével a bíróságon 2022.02.19.

Több éven át tartó harc után két emblematikus polgári perben is a konzervatív értékek diadalmaskodtak – ami valljuk be, sajnos egyáltalán nem szokványos. Mindkét ügy emblematikus társadalmi kérdéseket feszeget, tesz a mérlegre. A bíróságok döntése így fontos iránymutatás, mérföldkő lehet a hazai joggyakorlatban. Téglássy Imrét még 8 évvel ezelőtt támadta meg és alázta meg egy homoszexuális férfi a Prideon, ahol az életvédő több társával együtt csendben, vallásos tartalmú képekkel a kézben fejezte ki nemtetszését az LMBTQ felvonulás ellen és a konzervatív értékek, a biológiai nemiség és család szentsége mellett. Reményi János az RTL Klub milliárdos bevételű gyártó cégével, a Mi kis falunk című sorozat készítőivel szállt szembe. János a Pajkaszeget megtestesítő élő falu lakója és a sorozat nagy ellenzője, mert mint mondja, az megalázza a vidéki embereket és azokat az értékeket, amelyek számára kiemelten fontosak. Ezért amikor az engedélye nélkül felvették és a filmben szerepeltették véleménye szerint az egész falu előtt hiteltelenítették. Mindkét ügyben a Nemzeti Jogvédő Szolgálat vezetője, GaudiNagy Tamás járt el.
“Köszönjük, hogy a reklám megnézésével támogatod a PestiTV létezését!”
Keresés

Enter / ESC visszatérés

By signing in, you agree to our terms and conditions and our privacy policy.

New membership are not allowed.

All Right Reserved 2020 PestiTV/PestiSrácok.hu