Az Ügy – Kik vagytok ti? Külföldiek a magyar politikában (Márki-Zay Péter 1. rész) 2021.11.20.

PestiTVn folytatjuk a nézőink által igen nagy népszerűségnek örvendő sorozatunkat, amit a PestiSrácok.hu oknyomozó portálon Kik vagytok ti? Külföldiek a magyar politikai életben címmel indítottunk el, még 2018-ban. Az akkor nóvumnak számító információk jelentősen meghatározták Berg Dánielről, Szabó Tímeáról, Fekete-Győr Andrásról, Cseh Katalinról alkotott véleményt, a PestiSrácok rántotta le ugyanis elsőként a leplet és hívta fel a figyelmet a különös életrajzi összefüggésekre. Ezúttal egy olyan embert mutatunk be, akivel kapcsolatban szintén a PestiSrácok kongatta meg azt a bizonyos vészharangot – hiába. Kiáltó szó volt a pusztában az a figyelmeztetés is, amit a 2019-es önkormányzati választások előtt prognosztizáltunk: kilencvenezer külföldi szavazat dönti majd el a főváros sorsát. Tényleg sajnáljuk, hogy igazunk lett, mint ahogyan azt is, hogy nem figyeltek eléggé azokra az írásainkra sem, melyben Márki-Zay Péterről írtuk meg különös életútját és vettük górcső alá tevékenységét. A mai adásban az ellenzéki miniszterelnök-jelöltjét vettük célkeresztbe. Tartsanak velünk, érdemes!

“Köszönjük, hogy a reklám megnézésével támogatod a PestiTV létezését!”
Keresés

Enter / ESC visszatérés

By signing in, you agree to our terms and conditions and our privacy policy.

New membership are not allowed.

All Right Reserved 2020 PestiTV/PestiSrácok.hu