Ha az őszödi beszéd történelem, akkor az Elk*rtuk egy történelmi film

Belefér-e Jakab Péter legújabb megszólalása az Országházban megengedett stílusba? Jakab szerint még Orbán Viktorból is lehet Orbán Viktória a börtönben. Mennyire állhat rosszul a jobbik elnöke az előválasztáson, hogy ekkorát kellett mondania?
Kordás László bejelentette, hogy belép a DK-ba, és Dobrev Klárát támogatja a miniszterelnök-jelölti versenyben.
A következő boríték az Európában rákban meghaltak rangsorát rejtette. Magyarország ezen a listán az első helyen áll. Hogy a magyar egészségügy romokban lenne, azt a jobb karéjban ülők cáfolták, szerintük az egészségügy éppen felfelé kezdett ívelni, mikor annak pályáját megtörte a koronavírus. A kormány vitathatatlanul biztosít komoly forrásokat és eszközöket az egészségügynek.
Az utolsó téma Kálomista Gábor Elk*rtuk című filmjének – alkotásától a terjesztéséig történő – mindennemű akadályozásáról szólt. Van, aki szerint ez egy kampányfilm, van, aki szerint egy játékfilm, de leginkább egy történelmi mozifilm, hiszen a „történelmet” dolgozza fel. Mindenesetre gáncsoskodni a filmszínházakban történő vetítéssel egy olyan tett, amiért még a kommunista cenzorok is elégedetten csettintgetnének.

“Köszönjük, hogy a reklám megnézésével támogatod a PestiTV létezését!”

Keresés

Enter / ESC visszatérés

By signing in, you agree to our terms and conditions and our privacy policy.

New membership are not allowed.

All Right Reserved 2020 PestiTV/PestiSrácok.hu