Palóznak a balatoni beépítési láz ellen és Szombathelyé az ország legdrágábban felújított közvécéje 2021.04.26.
Az Ügy stábja ezúttal a Balatonnál és a vasi megyeszékhelyen, Szombathelyen járt. Palóznak 600 lelkes kistelepülés a Balaton északi oldalán, amely beintett az ingatlanfejlesztőknek. Igen csak úgy tűnik, hogy a helyiek egyetértésével, minden eszközzel, rendeletekkel igyekeznek megakadályozni a település túlépítését és ezzel arculatának megváltoztatását. Az országban egyedülállóan 3 éve minden építkezést megtiltottak a település teljes területén. Mindez bizony konfliktusokkal is jár, ami a Mágustanya névre hallgató település határában, zöldövezetben kialakított létesítmény esetében 3 éve tartó háborút jelent egy vállalkozó házaspárral. Megállítható-e a Balaton teljes beépítése, mindig jó-e a fejlődés, a fejlesztés, hol van a határ, ami még elfogadható és lehetségesek-e kompromisszumos megoldások – ennek jártunk utána.
Szombathelyre pedig azért látogattunk el, mert a balliberálisok és médiájuk által kirobbantott wc felújítási botrányt éppen a balliberális vezetésű Szombathely került igen csak kellemetlen helyzetbe. Kiderült, hogy az egész országban itt újítottak fel a legdrágábban köztéri illemhelyet, négyzetméterenként 1,2 millió forintért, ami ráadásul csak a kivitelezés még a tervezés sincs benne az összegben. Amikor a balos városvezetésről derül ki, hogy 18 milliót költöttek el egy 17 négyzetméteres wc-re akkor persze az ellenzéki média és balliberális megmondó emberek úgy hallgatnak mint az a bizonyos a gazban.
Kapcsolódó videók
A “palota-per” és a medveotthon kálváriája – Elindult Jurák Kata és Füssy Angéla riportműsora, Az Ügy 2020.11.28.
Jótékonyság és felelős döntés, kontra hazugság és lázítás, ezt tudja az ellenzék. 2021.01.03.
Katasztrófa és összetartozás – Az Ügy előzetes 2021.01.14.
A Vörös Polip visszavág – Szegeden rabosították a helyi bírósági mutyikat feltáró kolléganőnket, Füssy Angélát
Az Ügy- 2021.03.13. 2021.03.13.
Leporolták a 90-es évek robbantásairól szóló rendőrségi aktákat- Az Ügy 2021.03.20.
A teljes interjú Pajer Kristóffal, Megyer volt polgármesterével – Az Ügy 2020.04.11.
Az Ügy- Már nem csak a koronavírus járvánnyal kell megküzdeni, hanem a posztcovid is veszélyt jelent 2021.04.17.








