Lenyuszifülezte a kardigános Nagy Attila Tibort Huth Gergely a Polbeat Pankrációban 2021.02.10.

Lenyuszifülezte a kardigános Nagy Attila Tibort Huth Gergely a Polbeat Pankrációban

Lenyuszifülezte a kardigános Nagy Attila Tibort Huth Gergely a Polbeat Pankrációban

Végtelen számú bőr húzható le a Lánchídról, ezt a képzavart fényesen igazolta a mai Polbeat Pankráció, melyben a felek ide-oda forgatták a kacsacsőrt a Karácsony-féle és a tarlósi felújítási költségvetés végösszege között. Eztán Nagy Attila Tibor azt fejtegette, hogy az Orbán-rendszer lájtosabb, mint az ukrán rendszer, amit arra a súlyos tényre alapozott, hogy míg keleti szomszédunknál három ellenzéki tévécsatornát is beszántott a minap a hatalom, nálunk csupán a Klub Rádió vesztette frekvenciáját. Szó esett arról, hogy vajon tényleg az internet lekapcsolása hozhat-e megoldást a magyar társadalom bajaira (ahogy azt Földi László fideszes megmondóember javasolta), s az is kiderült, indokolt-e egyenlőségjelet tenni Fekete-Győr András és az ötvenes évek ÁVH-sai közé. A fokozhatatlan feszültséget egy nyuszifülezés oldotta, melyet Huth Gergely bocsátott útjára, s a kardigános Nagy Attila Tibor fején landolt az elképedt Csizmadia Tamás és Nagy József statisztálása mellett.

(Az ajánlót a műsor elején tett ígéretnek megfelelően Nagy József írta.)

Keresés

Enter / ESC visszatérés

By signing in, you agree to our terms and conditions and our privacy policy.

New membership are not allowed.

All Right Reserved 2020 PestiTV/PestiSrácok.hu

Hide picture