Pesti Szenteste (Bejgli és ecset) 2021.12.24.
A Pesti Szenteste (Bejgli és ecset) vendégei Dézsy Zoltán Balázs Béla-díjas filmrendező, Vészabó Noémi festőművész, valamint Mikes Attila lelkipásztor, de itt lesz velünk Pálinkás Gergely zenész is. Már második éve, hogy együtt ünnepelhetünk szentestén, itt, a PestiTV–ben. Az idei műsor fókuszában a harmónia áll, amit a mostani járványügyi vészhelyzetben talán sokaknak szinte lehetetlen megélni. Feszültség, bizonytalanság és félelem, ami igyekezett elhatalmasodni rajtunk, de vannak, akik másként élték, élik meg ezeket a napokat. Van, akit a hite tart meg, míg mások számára a művészet, a zene az, amiben kapaszkodót talál. A műsorban beszélünk majd Dézsy Zoltán filmjéről, ami a pandémia alatt született meg benne, valamit Vészabó Noémi kiállításáról, amit a karantén ideje alatt a youtube–on rendezett meg. De szóba kerül majd Pálinkás Gergely új dala is, amit a PestiTV ünnepi műsorában hallgathatnak meg. Mikes Attilát a hit erejéről és a keresztény közösség megtartó erejéről kérdezem majd.
Kapcsolódó videók
Vajon tudja majd kezelni az elszabadult Márki-Zayt az ellenzék? 2021.10.17.
Elcsúszott normák, törvény és igazság – Dezső bácsi története 2021.10.16.
Egekben a gáz, az áram, a benzin ára… de miért?? – Politikai Hobbista Somogyi Tóth Gáborral 2021.10.20.
“Soros Györgynek arany szobrot kellene állítani!” 2021.10.21.
Istenhittel sikerülhetett csupán az operáció – dr. Csókay András és Muhari-Papp Balázs a Boomerlázadásban 2021.11.01.
2006-ban Gyurcsány nem lövetett a tömegbe, a tüntetők pedig az kapták, ami járt – ez ma a baloldal 2021.10.26.
A Jobbik már balról előzi a DK-t: jobbikos polgármester tiltotta be az Elk*rtukat (Pesti galeri!) 2021.10.27.
Karácsony még mindig nem árulta el, honnan volt 500 milliója kampányolni 2021.10.31.








