Teljes az összeomlás a baloldalon, Gyagyás Tódi is Márki-Zay ellen fordult – Dódity Gabriella a Karanténvlogban 2022.05.20.
Különlegesen vidám Karanténvlog volt a most pénteki, ahol Szabó Gergő és állandó vendégei, Szalai Szilárd és Dezse Balázs ismét kitettek magukért. Segítségükre volt ebben Dódity Gabriella, a kispesti Fidesz frakcióvezetője, akivel először a kispesti ügyekről volt szó, hiszen Lackner Csaba és Kránitz Krisztián hiába próbál megbújni, nem felejtjük őket, ahogy Gajda Péter, szocialista polgármester kényelmetlen helyzetét is újra előhozta a csapat. A síkoskezű Gréczy Zsolt ismét előkerült, és ha már nem szégyellte magát rendről és tisztaságról beszélni azok után, amin egy ország megbotránkozott, a Karanténvlog sem fogta vissza magát és alaposan kibeszélte Gyurcsány pornóképes szolgáját. Nem maradhatott ki Fekete-Győr András sem, a Momentum bukott pártelnöke, aki 6-7 százalékos pártjával a háta mögött arról beszélt, hogy ők a demokraták, nem az elsöprő többség, akik nem őket választották. Jávor Benedek, a láthatatlan Párbeszéd brüsszeli kitartottja is helyet kapott a Karanténvlogban, aki fél százalékos pártjával a háta mögött arról beszélt komoly fejjel, hogy a hazai cigányság ők képviselik igazán, senki más. Végül Márki-Zay Péter került terítékre, aki hihetetlen mennyiségű zagyvaságot hordott össze ismét, de a műsor résztvevői kibeszélték Kész Zoltán, azaz a híres Gyagyás Tódi pálfordulását is, hiszen Márki-Zay régi harcostársa is vásárhelyi guru ellen fordult. Nézzétek most is a Karantént!