Ekkora sikert és vereséget nem lehet és nem illik magyarázni 2022.04.17.

Ekkora sikert és vereséget nem lehet és nem illik magyarázni

Ekkora sikert és vereséget nem lehet és nem illik magyarázni

Ezúttal háromtagú csapattal elemeztek számokat és tényeket a műsorban, Magyari Sándor, a posztok.hu egyik alapítója mellett Kovács András, az Origo újságírója volt Trombitás Kristóf partnere. Így, a választási végeredmény jogerős megszületése után még fontosnak tartották, hogy arról is beszéljenek. Ahogy Kovács András elmondta, soha, semmikor nem fordult elő az elmúlt 32 évben, hogy egy politikai család ekkora támogatást élvezhetett volna egy országgyűlési választáson. Olyan talán már akadt, hogy hasonló különbség volt az első és második helyezett között, de alighanem ezen a téren is rekordbeállítás történt.

Magyari Sándor ehhez hozzáfűzte, hogy egyszerűen nem képesek megfelelően értelmezni a valóságot a baloldalon és ez törvényszerűen magával vonja azt, hogy ilyen katasztrofális vereséget kell elszenvedniük újra és újra.
Szóba került a sajnos érvénytelen gyermekvédelmi népszavazás is, ugyanakkor mindenki leszögezte, hogy dacára az érvénytelenségnek, 3,5 millió ember még egyetlen referendumon sem szavazott korábban egyfelé, mint most a nemmel. Példának okáért az EU- vagy a NATO-csatlakozás témakörében megtartott népszavazásokon sem támogatták annyian a belépéseket, mint most a kormánypártok gyermekvédelmi törvényét.

Nézzétek vissza az adást!

 

“Köszönjük, hogy a reklám megnézésével támogatod a PestiTV létezését!”
Keresés

Enter / ESC visszatérés

By signing in, you agree to our terms and conditions and our privacy policy.

New membership are not allowed.

All Right Reserved 2020 PestiTV/PestiSrácok.hu

Hide picture