A Békemeneten senki nem ártana senkinek, balos tüntetéseken vegzálnak újságírókat 2022.03.17.

A Békemeneten senki nem ártana senkinek, balos tüntetéseken vegzálnak újságírókat

A Békemeneten senki nem ártana senkinek, balos tüntetéseken vegzálnak újságírókat

Megint volt egy kis vérfrissítés a hópelyhek csapatában, ugyanis Gábor helyett ezúttal Varga Ádám, a Pesti TV riportere és műsorvezetője ült be Hanna, Panna és Kristóf mellé. Ennek örömére egy részletét meg is nézték közösen annak a riportnak, amelyet többek között Ádám forgatott az ellenzék március tizenötödikei demonstrációján és mindannyian megállapíthatták, hogy amíg a Békemeneten lehetett akár ezerrel is provokálni, ez senkit sem érdekelt, addig a balosoknál egyszerűen azért is fenyegetések jártak, ha valaki közvetíteni próbált az eseményről, mert ez a dolga.

A Békemenet kapcsán persze az is előkerült, hogy bár szomorú, de most volt elsőre igazán téttel bíró az esemény elnevezése, hiszen félmillió ember együtt demonstrálhatta a világ előtt, hogy békét szeretnének, nem háborút.

A lányok vlogjaikat ezúttal alapvetően Molnár Áronról, azaz noÁrról készítették, aki annyira elnyomott ebben a rendszerben, hogy államilag finanszírozott főszerepekkel halmozzák el, egyébként pedig még a sajátjai is bőszen lenézik ostoba, minden hátteret nélkülöző lózungjai miatt.
Ha lehet így mondani, a jóemberkedés egyik hazai megtestesítője.

Végül szóba került az is, hogy elképesztő, ami mostanság zajlik az orosz nemzetiségű emberekkel Európa-szerte, pusztán azért, mert orosznak születtek. Vagyontárgyaikat foglalják le, kvázi államosítják az értékeiket, a legegyszerűbb emberektől a vagyonosokig.
A kollektív bűnösség soha, sehol nem lehet megoldás, akármit is tesz bizonyos ország, ezért soha nem felelősek polgárai, sportolói vagy művészei!

Nézzétek vissza a műsort!

 

“Köszönjük, hogy a reklám megnézésével támogatod a PestiTV létezését!”

Keresés

Enter / ESC visszatérés

By signing in, you agree to our terms and conditions and our privacy policy.

New membership are not allowed.

All Right Reserved 2020 PestiTV/PestiSrácok.hu

Hide picture