A magyar ellenzék olyanok ellen hergel, akiknek a cipőtalpáig sem érnek fel 2022.02.24.

A magyar ellenzék olyanok ellen hergel, akiknek a cipőtalpáig sem érnek fel

A magyar ellenzék olyanok ellen hergel, akiknek a cipőtalpáig sem érnek fel

Csütörtök este újra olvadtak a hópelyhek, de ezúttal a szokottnál komorabb téma is szerepelt Hanna, Panna, Gábor és Kristóf asztalán: az orosz támadásnak köszönhetően Ukrajna jelentős része került megszállás alá, erről pedig beszélni kellett. Már csak azért is, mert a műsor valamelyest korosztályos jelleget is ölt a lányok miatt, akik első kézből tolmácsolhatták egyetemista társaik jelentős részének véleményét: szerintük az oroszok egyértelműen a rossz oldalon állnak.

Hogy mi az igazság, azt nem fejtették meg, de abban mindenki egyetértett, hogy Magyarországnak a béke megőrzése a legfontosabb, egyszersmind a magyarok biztonságának garantálása, éljenek azok bárhol is, nem pedig részt venni egy olyan háborúban, amihez semmi közünk és amiben semmi érdekünk – amint azt a magyarországi baloldal szeretné.

A lányok vlogjai ezúttal az ellenzék választási kampányát járta körbe, különös tekintettel a legfrissebb reklámjaikra. Ezekben Szájer Józsefet és Kaleta Gábort vették elő. Azt a Szájert, akinek összes hibája ellenére a cipőtalpáig sem érnek fel és azt a Kaletát, aki az egész Medgyessy-, Gyurcsány-, és Bajnai-érát végigszolgálta, míg végül az Orbán-kormány alatt el nem számoltatták, igaz, a komcsi bíróságok miatt elenyészően kevéssé.

Ezt az adást is érdemes megnézni!

 

“Köszönjük, hogy a reklám megnézésével támogatod a PestiTV létezését!”
Keresés

Enter / ESC visszatérés

By signing in, you agree to our terms and conditions and our privacy policy.

New membership are not allowed.

All Right Reserved 2020 PestiTV/PestiSrácok.hu

Hide picture