Pesti Szenteste (Bejgli és ecset) 2021.12.24.

Pesti Szenteste (Bejgli és ecset)

Pesti Szenteste (Bejgli és ecset)

A Pesti Szenteste (Bejgli és ecset) vendégei Dézsy Zoltán Balázs Béla-díjas filmrendező, Vészabó Noémi festőművész, valamint Mikes Attila lelkipásztor, de itt lesz velünk Pálinkás Gergely zenész is. Már második éve, hogy együtt ünnepelhetünk szentestén, itt, a PestiTVben. Az idei műsor fókuszában a harmónia áll, amit a mostani járványügyi vészhelyzetben talán sokaknak szinte lehetetlen megélni. Feszültség, bizonytalanság és félelem, ami igyekezett elhatalmasodni rajtunk, de vannak, akik másként élték, élik meg ezeket a napokat. Van, akit a hite tart meg, míg mások számára a művészet, a zene az, amiben kapaszkodót talál. A műsorban beszélünk majd Dézsy Zoltán filmjéről, ami a pandémia alatt született meg benne, valamit Vészabó Noémi kiállításáról, amit a karantén ideje alatt a youtubeon rendezett meg. De szóba kerül majd Pálinkás Gergely új dala is, amit a PestiTV ünnepi műsorában hallgathatnak meg. Mikes Attilát a hit erejéről és a keresztény közösség megtartó erejéről kérdezem majd.

“Köszönjük, hogy a reklám megnézésével támogatod a PestiTV létezését!”

Keresés

Enter / ESC visszatérés

By signing in, you agree to our terms and conditions and our privacy policy.

New membership are not allowed.

All Right Reserved 2020 PestiTV/PestiSrácok.hu

Hide picture