Magyar hadiszimulációs szoftverért versengenek a világ elit alakulatai 2021.04.03.

Magyar hadiszimulációs szoftverért versengenek a világ elit alakulatai

Egészen újfajta hadiszimulációs programot, harcászati kiképzési módszert fejlesztettek ki magyar szakemberek, ami már felkeltette az amerikai, a brit és a kanadai hadsereg figyelmét is. A szoftvert fejlesztő cég alapítója, Harsányi Dániel azonban úgy gondolja, hogy egy száz százalékban magyar cég inkább a hazai haderő számára adná át tudását.

A VR-technológia lehetőségek tárházát nyitja meg nem csupán a játékok világában, hanem például katonák, rendőrök, speciális egységek képzésében is. A PestiTV kamerái előtt a szoftver civilek számára kifejlesztett verzióját próbálta ki egy tizenhét év katonai múlttal specialista, aki Az Ügyben arról beszélt, miért tartja hasznosnak és újfajta lehetőségnek a magyar fejlesztőknek köszönhető egészen speciális gyakorlati képzést. A program kidolgozásában a szoftverfejlesztők segítségére volt Végh József kriminálpszichológus is, aki elmondta, hogy a VR technológia alkalmazása nem csak brutális pénzspórolási lehetőség, de a kiképzést is nagyban segíti azáltal, hogy olyan tereket tudnak így megismertetni, megmutatni, amiben mozogni fog a katona. Úgy fogalmazott: rengeteg szituációt lehet modellezni és kiértékelni a szoftver segítségével, továbbá a lélektaktikai tréning fontos részét képezheti majd. Végh József szerint a VR -ban komoly potenciál rejlik, szavai szerint “ez a jövő”, és az X-Real Games csapatnak köszönhetően a rendvédelmisek képzése is hatékonyabbá válik, nem véletlen, hogy Harsányiék neve már nemcsak Magyarországon, de a nemzetközi piacon is hamar ismertté vált. Bennük volt meg az a kellő elszántság és tudás, hogy ne csupán hazánkban legyenek a legjobbak. Néhány év alatt bebizonyították, hogy kellő tudással, lelkesedéssel olyan katonai szoftverrel is előrukkolnak majd, ami jóval magasabb minőséget, teljesebb élményt nyújtanak, mint riválisaik.

A technológiai újdonságot a pszichológia is hatékonyan használhatja

– fogalmazott dr. Kovács Petra. A pszichológus kifejtette, a VR relaxációs technikák elsajátításában is segíthet, de akár félelmeinket, szorongásainkat is csökkentheti. 
A fizikai védelmen kívül a mentális egészség megőrzése is komoly kihívást jelent a szakemberek számára.

A közbenjáró imádságnak rendkívüli ereje van, egy interkontinentális ballisztikus rakéta

– minderről már dr. Ferencz Péter, a Keresztény Orvosok Magyarországi Társaságának egyik vezetője beszélt Az Ügyben. A szakember elmondta, számtalan tanulmány bizonyítja a hit erejét, így azt is, hogy aki rendszeresen imádkozik, tovább él, tehát egészségnyereséget is tapasztalnak a hívőknél. Az imádkozó ember türelmesebb az átlagnál, nagyobb empátiával rendelkezik, könnyebben feldolgozza a váratlan eseményeket, mint egy ateista. A Keresztény Orvosok Magyarországi Társasága 30 éve alakult, az egyetlen felekezetközi keresztény egészségügyi szervezet, ahol minden Krisztust követő egészségügyi dolgozó előtt felekezeti hovatartozás nélkül nyitva áll. Az Ügyben megszólaló szakember arra is kitért, miért fontos az összefogás Magyarországon és határainkon túl is és miként tartják kiemelt feladatuknak bátran képviselni a keresztény értékeket a társadalom felé.

“Köszönjük, hogy a reklám megnézésével támogatod a PestiTV létezését!”
Keresés

Enter / ESC visszatérés

By signing in, you agree to our terms and conditions and our privacy policy.

New membership are not allowed.

All Right Reserved 2020 PestiTV/PestiSrácok.hu

Play All Replay Playlist Replay Track Shuffle Playlist Hide picture