“Ezrek halnak meg a vakcina-gatetek és a balos hazugságaitok miatt” – Hangos és kemény vitát hozott a Polbeat Pankráció 2021.03.16.

Az elhibázott uniós oltóanyag beszerzésekről, a brüsszeli vakcina-gateről, a magyar baloldal folyamatos hazugságairól és Fekete-Győr András fenyegetőzéseiről is minden eddiginél keményebb vita robbant ki a Pesti TV stúdiójában a Polbeat Pankrációban, ahol ezúttal is Lánczi Tamás és Törcsi Péter nézett farkasszemet Nagy Józseffel és Nagy Attila Tiborral. Miközben Nagy Attila Tibor például azzal érvelt, hogy közös uniós, tagállamok által is jóváhagyott döntés volt az uniós vakcinabeszerzés, Lánczi Tamás arra hívta fel a figyelmet, hogy Nyugat-Európának már az AstraZeneca sem jó, miután hét országban állították le az egyetlen európai vakcinával való oltást. “De csak néhány napra állt le az oltás” – mondta Nagy Attila Tibor, amire Lánczi Tamás azzal válaszolt, hogy ezen idő alatt százak és ezrek halnak meg a kontinensen. Törcsi Péter és Nagy József a momentumos Fekete-Győr András fenyegetőző nyilatkozataival és más ellenzéki politikusok uszításaival kapcsolatban csaptak össze. Nagy József szerint senki nem akar akasztani, a buta nyilatkozatokról pedig neki is megvan a véleménye, mert azok ostobaságok, Törcsi Péter ugyanakkor vélte, az ellenzéki pártok vádiratokat készítenek kormányzati szereplők ellen, amelyre utoljára a kommunista diktatúra idején volt példa.
Ki ne hagyja a Polbeat Pankrációt, ezt látni kell!

“Köszönjük, hogy a reklám megnézésével támogatod a PestiTV létezését!”

Keresés

Enter / ESC visszatérés

By signing in, you agree to our terms and conditions and our privacy policy.

New membership are not allowed.

All Right Reserved 2020 PestiTV/PestiSrácok.hu