Állítsátok meg Hadházyt: a lódoktor szerint a Fidesz normális demokráciában az 5 százalékot sem érné el (Karantén-vlog) 2021.02.19.

Állítsátok meg Hadházyt: a lódoktor szerint a Fidesz normális demokráciában az 5 százalékot sem érné el (Karantén-vlog)

Állítsátok meg Hadházyt: a lódoktor szerint a Fidesz normális demokráciában az 5 százalékot sem érné el (Karantén-vlog)

Azt eddig is tudtuk, hogy Hadházy Ákossal igen komoly gondok vannak, és ez nem csak a mentális állapotára vonatkozik, hanem az erkölcsi szavahihetőségének. A volt LMP-s, Momentummal kacérkodó pókember ugyanis a folyamatos szereplési kényszere mellett komoly bűnökkel is terhelte saját lelkiismeretét, mindezt a korrupcióellenes harcra hivatkozva. De akkor, amikor a neonáci nézeteket hangoztató Bíró Lászlóról tudott meg terhelő bizonyítékokat, az időközi választás előtt nem rukkolt ki azokkal, képes volt egy halottasházban is kegyeletsértő módon hazug információkat terjeszteni és a szekszárdi kórházban is fölösleges és önmutogató performanszba kezdett. Erre most rátett még egy lapáttal, amikor az ATV-ben azt mondta egy beszélgetés során, hogy a Fidesz normális demokráciában az 5 százalékot sem érné el. Hadházy alól teljesen kicsúszott a talaj, elmeorvosi kivizsgálása szinte kötelező, és egyéb tetteit sem ártana górcső alá venni, de a Momentum így is elindítja a zuglói előválasztáson az ásós Tóth Csaba ellen. A mai Karantén azonban joggal fókuszált a Momentum újabb feltörekvő titánjára is, valamint az egyre sunyibb DK-ra, akik most már azt bizonygatják, hogy támogatják az oltást, miközben igyekeznek aláásni az emberek biztonságérzetét. Természetesen lecsaptunk Soproni Tamás magyarázkodására is SZFE-ügyben, és foglalkoztunk a minneapolisi eseményekkel is, hiszen a rendőrség szétverését követően annyira elszabadult az erőszak és a bűnözés a városban, hogy a lakosság most már szó szerint könyörög azért, hogy újból megerősítsék a rendvédelmi szerveket. A szép új, szélsőbalos világot sajnos exportálni akarják, reméljük, hogy mindez sikertelen lesz. Nézzétek meg videónkat!
Keresés

Enter / ESC visszatérés

By signing in, you agree to our terms and conditions and our privacy policy.

New membership are not allowed.

All Right Reserved 2020 PestiTV/PestiSrácok.hu

Hide picture