Dobrev a kormány helyett is vigyázott a magyar népre az utóbbi egy évben (Karanténvlog) 2020.10.16

Dobrev a kormány helyett is vigyázott a magyar népre az utóbbi egy évben (Karanténvlog)

Dobrev a kormány helyett is vigyázott a magyar népre az utóbbi egy évben (Karanténvlog)

Gyurcsány felesége nem szórakozik, ha már egyszer elindult a lenini úton, akkor úgy érzi, hogy teljesen fölösleges visszafordulni, vargabetűket pedig csak a szélsőbal felé tesz. Gyurcsány Ferenc felesége buzdító kommunista szónoklatot tartott, melyet a DK reklámként aposztrofál, ebben pedig az ellenzék egy éve történt önkormányzati győzelmét cincogta el nekünk lelkesen, miközben felvilágosított, hogy milyen jót tettek a DK-s polgármesterek a magyar népnek. Természetesen itt nem állt meg az országjobbító szemkilövető felesége, aki kimondta azt a nyersen bátor gondolatot, miszerint ők a kormány helyett is vigyáztak a magyarokra az utóbbi időben. Ezt pedig a Karantén sem hagyhatta szó nélkül, ahogyan a Momentum önömlengését sem, hiszen Fegyőr barátai nagyon büszkék az utóbbi egy évükre, amikor kicsit késve kezdtek el Kispesten korrupciót kiáltani, hiszen azért megvárták a tavaly októberi önkormányzati választásokat, most viszont élharcosok lettek, de a bajai polgármestert, Nyirati Klárát is előre tolták, aki román nyelvű levéllel köszöntötte a Marosvásárhelyen megválasztott magyar polgármestert, aki húsz év után váltotta a román vezetést. Ezt a szép gesztust vélhetően sokan nem felejtik el, még akkor sem, ha Cseh Katalin a brüsszeli pénzeket “civileknek” adná, picit sem átlátszóan követelve a pénzcsapot 2022-re. Műsorunk szégyellné magát, ha nem foglalkozna ezen kívül Jakab Péter ámokfutásával, harsány hazugságaival, pofára esésével, és nem feledkezünk meg a saját magát és az ellenzéket még mélyebbre taszító Hadházy Ákosról sem. Végül, de nem utolsósorban megemlékezünk Berend Nóra Darwin-díjas gondolatairól is, aki magyargyűlöletből jelesre vizsgázott. A kommunista történész liberálkommunista lánya ugyanis “szaktörténészi” szemmel vizsgálva az új történelemkönyveket arra jutott, hogy túlságosan magyar, keresztény, pedig a toleráns muszlimoktól kéne tanulnunk. Nézzék meg videónkat!

Keresés

Enter / ESC visszatérés

By signing in, you agree to our terms and conditions and our privacy policy.

New membership are not allowed.

All Right Reserved 2020 PestiTV/PestiSrácok.hu

Hide picture
PestiTV

FREE
VIEW