Lenintelenítő polgármester 2020.11.19

Lenintelenítő polgármester

Lenintelenítő polgármester

Győr városa ismét reflektorba került. Az országos figyelmet ezúttal a polgármester karakán „Lenintelenítő” akciója váltotta ki. 7 éve törvény tiltja, hogy Magyarországon közterület, közintézmény, sajtótermék, cég és egyesület olyan személy nevét, aki XX. századi önkényuralmi rendszerek megalapozásában, kiépítésében vagy fenntartásában vezető szerepet töltött be, ennek ellenére a mai napig 500 településen mintegy 700 olyan utcanévvel találkozhatunk, amelyek a diktatúrák vezéralakjainak és kiszolgálóinak nevét viselik. Több önkormányzat próbálta megkerülni a jogszabályt vagy megvétózni azt, hogy megtarthassa kommunista utcaneveit. Szerte az országban még ma is bárhol belefuthatunk például egy Zalka Máté vagy egy Ságvári Endre utcába. A Magyar Patrióták Közössége tavaly több ezer aláírást gyűjtött össze a kommunista örökséget hordozó utca- és közterületnevek megváltoztatása érdekében. Ezeket a Miniszterelnökséget vezető miniszternek adták át, hogy fővárosi és megyei kormányhivatalok irányítójaként lépjen fel a törvény érvényre juttatásáért. Azt gondolnánk, hogy legalább a Lenin utcák mindenhonnan eltűntek az elmúlt években, ami hivatalosan a dokumentációkban így is van. Az utcanévtáblákat viszont volt, ahol bizony elfelejtették levenni. Ez történt Győrben is, ahol éppen a sétáló utcán éktelenkedett a vörös diktátor neve. Dézsi Csaba András saját kezűleg véste le onnan október 23-án, majd „Lenintelenítést” két másik is követte. Győr polgármestere a PestiSrácoknak adott interjúban azt mondta, méltatlan és tarthatatlan, hogy olyan jelképek vagy nevek szerepeljenek a közterületeken, akik emberek millióinak ártottak és sokak életét keserítették meg. Sokak szerint a tábla levésés szimbólum és a polgármester valójában a kommunista rezsim maradványainak felszámolásába kezdett. A „Lenintelenítésen” túl Dézsi professzorral olyan aktuális és hasonlóan nagy vihart kavart témákról is beszélgettünk, mint a színház épületének, mint szocialista műremeknek lebontási terve, vagy a Lex Dézsi törvény, aminek hála a kardiológus professzor főállású polgármesterkedés mellett rendszeresen életeket is menthet. A beszélgetés további témáit következő riportjainkban láthatják.

Keresés

Enter / ESC visszatérés

By signing in, you agree to our terms and conditions and our privacy policy.

New membership are not allowed.

All Right Reserved 2020 PestiTV/PestiSrácok.hu

Hide picture