Lapoza, és botrányok helyett a jövővel foglalkozna Balatonszemes fideszes polgármesterjelöltje

Lapoza, és botrányok helyett a jövővel foglalkozna Balatonszemes fideszes polgármesterjelöltje

Lapoza, és botrányok helyett a jövővel foglalkozna Balatonszemes fideszes polgármesterjelöltje

Nem vevők a cirkuszra és az uszításra a balatonszemesiek, háborúskodás helyett előremutató terveket és határozott, erős faluvezetőt akarnak látni – mondta Németh Kornélné, Balatonszemes kormánypárti polgármesterjelöltje. A Balaton déli partján fekvő településen október 4-én tartanak időközi választást, miután az előző polgármester lemondott mandátumáról. Lemondását országossá dagasztott balhé előzte meg. Szomorú Szilárd távozásakor azt mondta, egészen elképesztő módszerekkel támadták, megfigyelték és fenyegették, zaklatták a családját is. A botrányok okozója Havasy Tamás a város köztisztasági cégének volt vezetője, akit elbocsátottak, most ő is polgármester-jelölt. Ugyan független, de köztudottan ellenzéki politikusokkal ápol jó kapcsolatot, mint Hadházy Ákos vagy a jobbikos Potócskáné. A Fullánk.hu oknyomozó portál írta meg, hogy igazi botrányhuszár, aki ráadásul nem is balatonszemesi. Állandó lakhelye Dunaharasztiban van, ahol hasonló forgatókönyv már lejátszódott a szereplésével mint most Szemesen.

Keresés

Enter / ESC visszatérés

By signing in, you agree to our terms and conditions and our privacy policy.

New membership are not allowed.

All Right Reserved 2020 PestiTV/PestiSrácok.hu

Hide picture