Salvini Rómában tüntetett, a magyarok Bayer Zsolttal Budapesten 2019-ben 2020.11.06
Salvini 2019-ben nekiindult a nagy menetelésnek, amelynek végcélja, hogy az újkori Itália történetében először stabil és független jobboldali kormány alakuljon Rómában, és végre ne kormányválságból kormányzásképtelenségbe, kényelmetlen koalícióból működésképtelen koalícióba tartsanak a széthúzó, összeférhetetlen, elaprózódott erők egy-egy időközi választás vagy koalíciós válság után. És persze a fő cél Olaszország és vele Európa megvédése a népvándorlóktól. A római tüntetéssel párhuzamosan Budapesten több ezren vonultak az utcára, az olasz nagykövetség zuglói, Stefánia úti épülete elé Bayer Zsolt hívására, hogy szimpátiatüntetésen fejezzék ki szolidaritásukat az olasz patriótákkal. Felszólaltak a Hír TV Sajtóklub állandó tagjai és ifj. Lomnici Zoltán alkotmányjogász. A tüntetés nyitóképeként végighallgatták-elénekelték a Lazio Roma Avanti ragazzi di Buda – Előre mind, pesti srácok! – kezdetű indulóját, majd Bayer felhívására egészen különleges élménnyel zárult a megmozdulás, amikor a részt vevő több ezer ember egymásba kapaszkodva hallgatta végig Verdi Nabuccójának Szabadságkórusát. Bayer Zsolttal és Szentesi Zöldi Lászlóval Ambrózy Áron külön interjút is készített, amelyben a kurdok elleni török offenzívára is rákérdezett.
Kapcsolódó videók
Sikerrel zárult az I. Turán Lovas Viadal
Ilyen az ellenzék – Nézze meg, mit műveltek Gyurcsányék a Parlamentben
SZFE tüntetés
Négy év fogházbüntetést kapott a Dózsa György úti baleset okozója 2020.09.30.
Nyomozás indulhat szegedi bírák ellen 2020.10.10
“Az élet útját biztosították a vérző fővárosnak” – A vértelen soproni ’56 emlékezete (PS-VIDEÓ)
Így emlékeztek az ’56-os forradalom hőseiről Londonban 2020.10.22.
Stummer: Meg kell akadályozni, hogy Magyarország a terroristák célpontjává válhasson (Videó!) 2020.11.05








