Nyomozás indulhat szegedi bírák ellen 2020.10.10

Nyomozás indulhat szegedi bírák ellen

Nyomozás indulhat szegedi bírák ellen

Tovàbb fokozódik a szegedi bírósági botrány, amely azt követően robbant ki, hogy a PestiSrácok.hu tényfeltáró riportsorozatban mutatta be, olyan bíràk mentették fel a Szeviép vezéreket a Szegedi Törvényszèken akik összefonódások okán jó eséllyel el sem járhattak volna. Most többszörösen is összeférhetetlen ítészek járnak el Szabó Bálint jogász, önkormànyzati kèpviselő, Botka László fő ellensége ügyèben. Szabó rágalmazás miatt indult ügyèben a bíró már kétszer is elfogulságot jelentett, ennek ellenére a tárgyalás lefolytatására kötelezte a Törvènyszék. A hatàrozatot hozó tanàcsok tagja volt az a Nóvè Àgnes, aki Szabó Bàlint kapcsán korábban már maga is elfogulságot jelentett. Ilyen előzmények után Szabó kisétàlt a bíróságról, közölve, hogy elfogadhatatlannak tartja az átpolitizált, szerinte elfogult eljárást. Cserébe a bíró, Pásztor Anikó elfogató parancsot adott ki ellene. A szegedi önkormànyzati kèpviselő az elképesztő bírói túlkapás utàn 16 órát töltött a fogdàn. Azóta először szólalt meg. Bejelentette, hogy hivatali visszaèlès miatt több bíró eljàrása miatt is feljelentést tett.
Inzert: Szabó Bálint jogász, önkormányzati képviselő
Mindenki Szegedért Mozgalom
Készítettèk: Józsa Zsolt operatőr
Rèvész Zsolt riporter
Füssy Angèla szerkesztő
László Petra vágó
Keresés

Enter / ESC visszatérés

By signing in, you agree to our terms and conditions and our privacy policy.

New membership are not allowed.

All Right Reserved 2020 PestiTV/PestiSrácok.hu

Hide picture