Íme a cserdi csoda: eltűnt százmilliók, bűnöző zugügyvéd, bebukott projektek 2020.10.21.
Három nagy cserdi uniós beruházásra nyújtott támogatások is érintettek lehetnek abban a büntetőügyben, amelynek még a kirobbanása előtt véget vetett életének a Baranya megyei kistelepülés, Cserdi polgármestere, cigányjogi aktivista, Bogdán László – tudta meg a PestiSrácok.hu.A polgármesteri hivatal átadás-átvételi 80 oldalas jegyzőkönyvéből kiderül, hogy csaknem 400 millió forint tűnhetett el a település számláiról, közte 265 millió forint kerékpárút építésre kapott forrás, amihez még hozzá sem nyúlhattak volna, hiszen a projekt meg sem kezdődött, de a két másik nagy projekttel is gondok lehetnek, azok kifizetett forrássa is hiányos. A három projektből kérdéses, hogy akár egy is sikerrel zárul-e. A terményraktár legjobb indulattal 70 százalékos készültségi szinten van, de az összes pénzből már csak 13 millió maradt, a bölcsőde kiviteli tervei ugyan már kész vannak, de egy kapavágás sem történt, a pályázati támogatásnak ehhez képest már a negyede elfogyott.A kerékpárútra kapott pénz hiánya az egész megye kerékpárút rendszerének fejlesztését, 9 kistelepülés közös projektjét veszélyezteti. A százmilliók eltűnésében közrejátszhatott egy pécsi jogtanácsos, akire Bogdán a projektek irányítását bízta. A PestiSrácok megtudta, hogy a férfit gazdasági tevékenységtől már korábban eltiltották, és csalás miatt, egy másik ügyben éppen a napokban ítélték több éves letöltendő börtönbüntetésre.Portálunk exkluzív nyilatkozatot adott annak a közös önkormányzati hivatalnak a vezetője, ahová Cserdi is tartozik. Papp Gizella többek között arról beszélt, hogy Bogdán László roma felzárkóztatásra kapott forrásnak hazudta a kerékpárútra nyert támogatást és az egészet elköltötték – mivel ők nem ismerték a pénz eredetét és célját, akkor a költéseket fedező csapatépítésről, mentorálásról, tanácsadásról szóló tízmilliós számlák sem tűntek aggályosnak.Tényfeltáró helyszíni riportunk után Cserdi kapcsán legfeljebb egy dolog tűnhet majd csodának: hogy mindaz, ami a csillogtatott színfalak mögött a faluban valóban történt, csak most bukott ki.
Kapcsolódó videók







