“Elmondani nem tudjuk, csináljuk.” – Krokodilfarm a stúdióban 2022.05.27.
A Krokodilagy utolsó adásában Fábry Szabolcs és vendégei először az elmúlt időszak legfontosabb eseményeivel foglalkoztak. Így felidézték Novák Katalin, Magyarország első női köztársasági elnökének beiktatási ceremóniáját, valamint megnézték Orbán Viktor ötödik miniszterelnöki esküjének letételét is. Ezután a vidékfejlesztők a Parlamenti munkába is belepillantottak, ahol Kocsis Máté, a Fidesz frakcióvezetője és Kövér László házelnök is helyretette Gyurcsány Ferencet. Továbbá a jobbágylelkek megemlítették Tordai Bence nevetséges felszólalását is, amelyet az Országgyűlésben mondott. Most is volt egy érdekes Krokodilnyelvtan kifejezésük, amihez kapcsolódóan hoztak egy videót a FIVÉM–től, akik közösségi hulladékgyűjtéssel próbálják szebbé, tisztábbá tenni a környezetüket. Ezt követően kielemezték a civil szervezetek, a vidéki közösségek szerepét, illetve az utolsó adásban sem maradt üresen a Krokod(h)ill és a Krokodilnóta rovat sem. Mivel a kedves nézőket május 27-én köszöntötte utoljára ilyen formában a Krokodilfarm csapata (Benkő Zsolt, Cservenyák László, Fábry Szabolcs, Farkas Gábor, Gyerkó Gábor, Győrffy-Villám András, Jámbor Dénes, Nagyné Legény Ildikó, Oláh Gergely, Tóth Ágnes és Tóth Zoltán), így egy búcsúbeszélgetésre is sor került. Közösen megnéztek egy videós összeállítást, amelyben a Pesti TV nézői mondták el, hogy miért fog hiányozni nekik a Krokodilagy. Mindenki felelevenítette a legemlékezetesebb pillanatokat is, amelyeket az elmúlt több, mint másfél évben éltek át a műsor készítése közben. Szakál Borostyán, felelős szerkesztő is egy búcsú videóval köszönt el a nézőktől és a stábtól.
Kapcsolódó videók
A futball nemzetegyesítő ereje és a baloldal nemzetellenessége 2021.06.13.
Az ellenzék még mindig a segély alapú kormányzásban hisz 2021.08.08.
A baloldal állításaival ellentétben a Balaton megfizethető és elérhető 2021.08.29.
Mindenkinek a saját gyökereihez, a hazájához kellene ragaszkodnia 2021.09.05.
A magyarságtudatot, a nemzeti lelkületet tovább kell adni a következő generációknak 2021.10.01.
A Magyar Falu Program egyfajta szabadságharc 2021.12.17.
Magyarország megmarad azon az úton, amit eddig járt 2022.04.22.
A kapitányt kirakták a hajóból, mert nem tartozott sehova 2022.04.29.








