Az ellenzék még mindig a segély alapú kormányzásban hisz 2021.08.08.

Az ellenzék még mindig a segély alapú kormányzásban hisz

Az ellenzék még mindig a segély alapú kormányzásban hisz

Az első augusztusi Krokodilagyban Fábry Szabolcs és vendégei először a balatonberényi harangszó betiltásról és a vidéki értékek védelméről beszélgettek. Majd áttekintették a társadalmi párbeszédek, így a nemzeti konzultációk szerepét és jelentőségét is. Emellett szóba került a “szeretet jegyében működő” ellenzéki összefogás is. A Krokodilnyelvtan keretében megfejtették a nyakleves fogalmát, amiből egy párat ki is osztottak a baloldal nagy szájhőseinek. Így érintették a Márki-Zay Péter miniszterelnök-jelölt szegedi lakossági fórumán kialakult lökdösődést is.
Ezután a gyermekvédelmi népszavazás miatt dühbe gurult Gyurcsány Ferenc és Dobrev Klára is beszédtéma volt. De a DK-s politikusok pártját fogó, a honfoglaló hőseinket mocskos migránsoknak tituláló Tóta W. Árpád gondolataira is szántak pár percet. Továbbá foglalkoztak az Olimpiával és a Brüsszel által betiltani kívánt levendulamezők kérdéskörét is kielemezték.

“Köszönjük, hogy a reklám megnézésével támogatod a PestiTV létezését!”

Keresés

Enter / ESC visszatérés

By signing in, you agree to our terms and conditions and our privacy policy.

New membership are not allowed.

All Right Reserved 2020 PestiTV/PestiSrácok.hu

Hide picture