Három éve még köpte a DK-t a Jobbik, de ebből Dobrev-Gyurcsány-Jobbik szerelem lett – Itt a Pesti galeri!
A Jobbikos Pál Gábor 3 éve még azt nyilatkozta, hogy nem tudna tükörbe nézni, ha a Jobbik összeállna a DK-val, na ehhez képest Pál Gábor 3 év elteltével éppen a DK-sokkal és Dobrev Klárával szerepel közös plakáton és együtt indulnak a jövő évi választáson, ez az információ legyen mindenkinek a fejében jövőre – hangzott el a Pesti galeriben, a Pesti TV furkóklubjában. Szarvas Szilveszter, Szabó Gergő, Dezse Balázs, Bokor Gábor és Szalai Szilárd a műsorban ezen tény miatt is kőkeményen kiosztotta az elvtelen ellenzéki összefogást és mások mellett az összes jobbikost. “Pál Gábor 2010 előtt véresszájú fideszes volt, köpte Gyurcsányt, majd a Jobbikhoz ejtőernyőzött, amelyből Dobrev–Gyurcsány–szerelem lett. Szégyen, ahova Pál Gábor és a Jobbik jutott” – mondta a galeriben Szarvas Szilveszter. A srácok a galeriben Karácsony Gergelyről és arról is beszéltek, hogy miközben az aluljáró-felújítás költségeit is a kormánytól követelik, aközben a Főpolgármesteri Hivatal vezetőinek milliós jutalmat osztogatott, volt, aki 7 millió forintot is zsebre tehetett. A Pesti galeriben Tom Hardy színész interjúja is szóba került, amelyben a celeb arról vallott: “színész vagyok, naná, hogy szexeltem már férfival is”. Itt tart ma a Nyugat, amely a gyerekeket is érzékenyíti, mindez gyomorforgató – jelentették ki a srácok a galeriben.
Nézze meg a teljes adást, ki ne hagyja!
Kapcsolódó videók
Hadházy napszámosnak állt, de ott is maradhatna, ne jöjjön vissza! – Ismét megvillant a Pesti galeri 2021.04.21.
A libsik a Hófehérkét is betiltanák, mert a herceg csókja nemi erőszak – Az abnormalitásnak parancsolt megálljt a Pesti galeri
Az ellenzék olyan, mint Szabó Tímea receptje: minden gusztustalan alapanyag egybe hányva! – Pesti galeri 2021.05.14.
Karácsonyék megőrültek: rovarhotel után itt a méhlegelő (Pesti galeri!) 2021.05.20.
Gyurcsány nem ül börtönben, de ha rajta múlna, mi, jobboldaliak ülnénk – Pesti galeri! 2021.05.27.
“Mi van Gula, nemiszervet cseréltél az asszonnyal?” – A Pesti galeriben kapta az ívet a meleglobbi mellett kiálló Gulácsi Péter 2021.02.25.
Pesti Galeri- 2021.03.17. 2021.03.17.
Az ellenzéki önkormányzatok csak látszólag segítik a koronavírus elleni védekezést, valójában a pandémia kitolásában érdekeltek – Itt a Pesti galeri! 2021.03.26.








