Az európai birodalom lázálmáról, Szájer barátságáról és a narancsos fagyiról kérdeztük Deutsch Tamást a Plebejus Polbeatben 2021.02.01.
Az Európai Egyesült Államoknak nevezett európai birodalom kikiáltása, hiába erőltetik egyesek, korántsem fog olyan könnyen menni, hiszen a felszámolni kívánt 27 szuverén nemzetnek azért lesz némi szava hozzá, elég csak lefordítani Emmanuel Macron francia elnök erősen nacionalista újévi beszédét – magyarázta el Deutsch Tamás, a Fidesz európai parlamenti képviselője a Plebejus Polbeatben. Hozzátette: Brüsszel hozzáállásában vannak pozitív fejlemények is, hiszen az Európai Bizottság a Juncker-féle politikai bizottsági – és ez nem csak áthallás! – mentalitásból most némiképp visszavett. Az Európai Tanácsban, azaz a kormány- és államfők tanácsában pedig fontos ügyekben sikerül kompromisszumokat kötni. Nem véletlen, hogy brüsszeli csúcselit vízióiban gyakran visszatér, hogy a megválasztott kormány- és államfőket ki kéne iktatni a döntéshozatalból.
A Fidesz alapító tagját a műsor utolsó negyedében arról is kérdeztük, hányszor segítette át kríziseken a pártot az alapítók erős szövetsége és barátsága és például a szexbotrányába belebukó Szájer Józseffel tartják-e a kapcsolatot? – A barátság attól barátság, hogy ha megbocsáthatatlan vétket, bűnt követ el valamelyikünk, akkor is azt mondjuk, hogy szégyelld magad, süllyedj el, de a barátom maradsz; én ugyanígy vagyok Szájer Józseffel, aki a barátom – jelentette ki Deutsch Tamás. A beszélgetés legvégén Fodor Gábor, a narancsos fagyi és Dévényi Tibi bácsi is szóba kerül. Nézze meg a teljes beszélgetést, kőkemény!
Kapcsolódó videók
Láng Zsolt a PlebejusPolbeatben: Karácsonynak a fővárossal, és nem a Pride-zászlóval kellene foglalkoznia
Vera Jurova láncra fog verni titeket és mehettek a tolerancia haláltáborába – Kovács, Szolomayer, Stefka és Szarvas a PlebejusPolbeatben! 2020.10.03
A gyerekek harmada bedől az LMBTQ-érzékenyítésnek – derült ki a Plebejus Polbeatben 2020.10.17
A Szájer-ügy és a reneszánszát élő magyarországi zsidóság-Plebejus Polbeat 2020.12.06
Feláll-e a padlóról a világ legkorruptabb embere, Soros György? – Plebejus Polbeat Kósa Lajossal
Jóslatok 2021-re: feloszlik a Jobbik, a Momentum és a DK pedig végleg összevesznek – Constatinovits Milán a Plebejus Polbeatben 2021.01.04.
A kretén kreténezése- A riporter Best of 2020 2021.01.03.
Politikai pártközpont lett az SZFE épülete- Lajos Tamás a Plebejus Polbeatben 2021.01.27.








