A “függetlenobjektív” Kálmán Olga megint hülyét csinált magából 2022.05.27.

A Karanténvlog ezen a héten sem volt nehéz helyzetben, hiszen egymás után jelentkeztek magasba nyújtott karral az ellenzéki megmondók, akik rosszindulatban és ostobaságban fej-fej melletti versenyt hoztak le ismét. A magát függetlennek és természetesen objektívnek beállító Kálmán Olga azonban megnyerte a képzeletbeli versenyt, hiszen viccesnek szánt ákombákomjaival a szokásos mélységet is alulmúlta, amikor a multicégek extraprofitját megcélzó különadót úgy vezette le, mintha a “kisembereket” akarná büntetni a kormány. Fekete-Győr András, a bukott pártelnök is megvillant, aki annyira magabiztos lett ismét, hogy a kormányzás mikéntjéről oktatott a magyar Országgyűlésben, és közben még el sem nevette magát. A jobbikos Lukács László György is helyet kapott az e heti Karanténban, aki folyamatos önellentmondásokkal hívta fel a figyelmet magára, és arcpirulás nélkül hivatkozott a kétharmadot megszavazó emberekre, akik szerinte nem értenek egyet az Orbán-kormány ténykedésével. Végül nem hagyhattuk ki a zöld és igazságos Tordai Bencét sem, aki 0.3 százalékos pártjával a többségre hivatkozik, és a többi takaréklángelméhez csatlakozva hatalmas oktatást tart a többség erejéből. Ne hagyjátok ki a Karantént, most is ütni fog!

 

“Köszönjük, hogy a reklám megnézésével támogatod a PestiTV létezését!”

Keresés

Enter / ESC visszatérés

By signing in, you agree to our terms and conditions and our privacy policy.

New membership are not allowed.

All Right Reserved 2020 PestiTV/PestiSrácok.hu