Ezért kapott ismét kétharmadot a FIDESZ 2022.04.05.
Történelmi győzelem az egyik oldalon, ujjal mutogatás a másikon. Az ellenzék még most sem tudta kiheverni azt a megsemmisítő csapást, amit a magyar választók mértek rájuk.
A baloldal ezúttal minden bevetett, de tényleg mindent. A külföldi megmondóemberek, a világsztárok, a nemzetközi szervezetek, a nyugati politikusok, a kellemetlennél kellemetlenebb kampánydalok, hirdetőtáblák, de még Gyuri bácsi vagyonának jelentős része sem volt elég ahhoz, hogy megváltoztassák a magyar emberek akaratát és valami olyat szabadítsanak a nyakukra, amiből nem kérnek. Beigazolódott: a hatalom valóban a népé, a nép pedig döntött.
Jakab Péter kínos bohóckodása, az EBESZ megfigyelők részrehajló jelentései vagy a New York-i kivetítő sem tudta ráerőszakolni a magyarokra globalista elit akaratát. Vasárnap este Márki-Zay Péter családja kíséretében mondott beszédet, korábbi társai kihátráltak mögüle és azt mondták, egyedül ő a hibás a vereségért, de vajon egy jobbikos is ezt mondaná, akinek Gyurcsányra kellett szavaznia? A következő adásban az ellenzék bukásának főbb okait fogjuk kielemezni. Ne hagyjátok ki!
Kapcsolódó videók
Lottón húzzák ki a diákokat felvételi vizsga helyett
Számháború a baloldalon – Ki tud nagyobbat hazudni? 2021.05.12.
Már a keresztény-konzervativizmus fogalmát is a baloldal határozza meg? 2021.06.26.
Ha tündérkeresztanyu lehet transzvesztita, akkor Hófehérke is lehet mexikói 2021.07.08.
Kitakart arcú körözött bűnözők és feministák a nők jogai ellen. Mi lesz itt még? 2021.07.24.
Orbán Viktor is híres, hallgasson mindenki Orbán Viktorra! 2021.08.07.
Tarnay Kristóf Ábel VS Kohán Mátyás – A független sajtó legendája 2021.11.16.
Milyen hatással lesz Magyarországra az orosz-ukrán háború? 2022.03.08.








