A konzervatív kormányok emelik fel a nemzetet, így fejlődik az ország 2022.02.18.

A konzervatív kormányok emelik fel a nemzetet, így fejlődik az ország

A konzervatív kormányok emelik fel a nemzetet, így fejlődik az ország

A február 18-ai Krokodilagyban Fábry Szabolcs és vendégei az adás első felét szinte teljesen Márki-Zay Péternek szentelték, hiszen a baloldal miniszterelnök-jelöltje bőven szolgáltatja a beszédtémákat. Így kitértek arra, hogy MZP saját elmondása szerint kiket képvisel valójában, de az ellenzéki propagandistákról is volt szó, valamint arról is, hogy vajon Hódmezővásárhely jelenlegi polgármestere és az ellenzéki politikusok mennyire bírják az egyre nagyobb nyomást a kampány során. Emellett szó volt a nemrégiben átadott pannonhalmi tanuszodáról is, valamint a jobbágylelkű vidékfejlesztők foglalkoztak az áruszállítás globális kereskedelmének témájával, azon belül a helyi szinten beszerezhető termények, termékek jelentőségéről is. Mindezek mellett beszéltek Lázár János elszántságáról, tettvágyáról is és Gér Mihály, ellenzéki képviselő embertelen kommentjéről, viselkedéséről is. Természetesen volt Krokodilnyelvtan és Krokodilnóta is. Ráadásul ezúttal Krokodilbetyárkodtak is egyet a műsorban.

“Köszönjük, hogy a reklám megnézésével támogatod a PestiTV létezését!”
Keresés

Enter / ESC visszatérés

By signing in, you agree to our terms and conditions and our privacy policy.

New membership are not allowed.

All Right Reserved 2020 PestiTV/PestiSrácok.hu

Hide picture