Nekünk Magyarország, a magyar vidék az első

Nekünk Magyarország, a magyar vidék az első

Nekünk Magyarország, a magyar vidék az első

A február 4-ei Krokodilagyban Fábry Szabolcs és állandó vendégei ezúttal Nagyvázsonyban, az Igásló Központban gyűltek össze. Megbeszélték Márki-Zay Péter legújabb bugyuta, eszméletlen kijelentéseit, aki most épp a tanárokat becsmérelte. Emellett összehasonlították Orbán Viktor és a magyar kormány eddig elért sikereit, érdemeit, valamint az ellenzék ígéret-lufiként is emlegethető hazugságait is. Kijelentették, hogy a jobb- és baloldal között csupán egy betű a különbség, mivel az előbbire mondható: “Hazádnak rendületlenül”, az utóbbira pedig: “hazudnak rendületlenül”. A jobbágylelkű vendégek egyetértettek abban, hogy a baloldalon még mindig Gyurcsány Ferenc a főnök, hiába állítják bábként előre MZP-t. Az első februári adásban szó volt még Somogy megyéről is, ahol a falvakat a vidéki fejlesztések miatt támadják. Továbbá szóba hozták Varga Judit és Kubatov Gábor kongresszusi videóját is, akik mind azt hangsúlyozták, hogy azért feladatunk a nemzeti oldalra szavazni április 3-án, hogy a megkezdett sikeres munkát folytatni tudják. A krokodilagyak kielemezték, hogy a magyar kormány következetességének köszönhetően mi mindenben lett igazunk (pénzügyi válság, rezsiharc, migráció, LMBTQlobbi kezelése). De az adásban a világhatalmi törekvést képviselő Soros György is téma volt, aki a hazai választásokat véleményezte. Természetesen volt Krokodilnyelvtan és Krokodilnóta is a műsorban.

 

“Köszönjük, hogy a reklám megnézésével támogatod a PestiTV létezését!”

Keresés

Enter / ESC visszatérés

By signing in, you agree to our terms and conditions and our privacy policy.

New membership are not allowed.

All Right Reserved 2020 PestiTV/PestiSrácok.hu

Hide picture