Formatálni lehet-e az embert? – Kádárék már nem testünket, az elménket akarták megtörni 2021.10.07.

Formatálni lehet-e az embert? – Kádárék már nem testünket, az elménket akarták megtörni

Formatálni lehet-e az embert? – Kádárék már nem testünket, az elménket akarták megtörni

Formatálás – így nevezik, amikor egy számítógépet megtisztítunk, letörölünk róla mindent, hogy új lappal kezdjük. Nagyjából ezt tette velünk a Kádár-rendszer, amely már nem a testünket (csak, ha muszáj), inkább a lelkünket, az elménket akarta megtörni. Ennek egyik eszköze a „hőstelenítés” volt, hogy olyan személyeket állítottak elénk – például a besúgó Szabó István Mephistóját –, akik megalkuvók, árulók voltak. Így nem láttunk igazi, kelet-európai hősöket. Pedig voltak. Erről (is) szól Fabricius Gábor Eltörölni Frankot című játékfilmje, amely hosszú évek alatt készült el, de amely teljesen máshogy szól a nyolcvanas évekről, mint ahogyan megszokhattuk. Itt a hős – a punk énekes – szembeszáll a rendszerrel, és hiába akarják megvenni, megfélemlíteni, hiába verik meg, semmi sem használ. Talán csak az elektrosokk. A film rendezőjével, Fabricius Gáborral beszélgettünk. Egy egyáltalán nem vidám barakkról.

 

“Köszönjük, hogy a reklám megnézésével támogatod a PestiTV létezését!”
Keresés

Enter / ESC visszatérés

By signing in, you agree to our terms and conditions and our privacy policy.

New membership are not allowed.

All Right Reserved 2020 PestiTV/PestiSrácok.hu

Hide picture