“B.zik, uberb.zik, b.zis” – Uj Péter újabb levele landolt A Riporternél, a 444 főszerkesztője nemcsak antiszemita, hanem homofób is 2021.05.01.
Uj Péter még az Index főszerkesztőjeként több üzenetet is írt olyan tárggyal, hogy “b.zik” “az uberb.zik” illetve “legközelebb róluk legyen b.zis animáció.” Az Index egykori első embere szerint a Critical Mass biciklis demonstráció résztvevői “b.zik”. Emellett Uj a rendkívül feszült helyzetet eredményező olaszliszkai lincselés után két nappal kollégáinak küldött levelében b.zizott, illetve cigányozott.
Ugyancsak A Riporter hozta nyilvánosságra korábban azokat az e-maileket, amelyekben Uj vállalhatatlanul zsidózik. Nem ő az egyetlen ilyen a mai 444 szerkesztőségében. A műsorból kiderül, miképp listázták a liberális propagandisták a zsidókat.
Emellett szó esik az antiszemitizmus hazai helyzetéről, az Egyesült Államokban pusztító BDS-mozgalomról és a Jeruzsálemi nyilatkozatról.
A stúdióban Bohár Dániel Kulifai Mátéval, a Hetek lapszerkesztőjével beszélgetett.
Kapcsolódó videók
Alföldi Róbert menekült elsőként A Riporter elől
Strómanokkal vitette el a balhét az ellenzék borsodi jelöltje
A magyar ellenzék egy szamarat sem tudna elvezetni! – Nézze meg A riportert! 2020.11.15.
Harcra fel! – Társadalmi felmérést készít az igazságügyi tárca a Facebook-cenzúráról 2021.01.18.
A Riporter ismét akcióban: összeállt a füstgránát koalíció 2021.03.15.
Az oltásellenes baloldalnak az emberélet sem drága, ha politikai haszonról van szó- A Riporter
Emberéletekbe kerül a baloldal oltásellenes kampánya
Palóznak a balatoni beépítési láz ellen és Szombathelyé az ország legdrágábban felújított közvécéje 2021.04.26.








