A dilettantizmus győzelme: megbukott Baranyi Krisztina parkolási propagandája- Pesti Riporter 2021.02.06.
Aki nem Baranyi Krisztina Facebook-posztjaiból tájékozódik, azt aligha érte meglepetésként, hogy továbbra is elképesztő a felfordulás a ferencvárosi parkolás körül. Tavaly januárban hetekre összeomlott a parkolás, aztán öt hónap alatt sem sikerült rendesen kiírni a közbeszerzést a parkolási szoftverre, majd törvénytelenül hosszabbítgatták a szerződést az átmeneti szolgáltatóval. Ez összesen ötmillió forint bírságot, egy megsemmisített közbeszerzést és egy megsemmisített szerződést hozott Ferencvárosnak. Így tette rendbe a parkolást Baranyi Krisztina. Az önkormányzati vagyonkezelő cég igazgatója szerint persze mindenkinek van ebben felelőssége a korábbi polgármestertől a Közbeszerzési Döntőbizottságon és a szoftverszolgáltató cégeken át a jelenlegi képviselő-testületig, csak neki nem. A korrupcióra, közpénzlopásra oly érzékeny Baranyi pedig mélyen hallgat, még a Facebookon sem posztolta ki a sorozatos bukásokat.
Szerkesztő-riporterek: Vésey Kovács László, Szalai Szilárd
Kapcsolódó videók
Gyakorlati Czeglédizmus haladóknak: így ne építs kerületet!
Az ellenzéki vezetésű kerületek bénázása miatt szívnak a budapesti autósok – Pesti riporter 2020.10.10
Veszélyes baloldali semmittevés, eredménylopás és látványpolitizálás a II. kerületben – Pesti Riporter 2020.11.26.
Sötét árnyak a csak szavakban átlátható Zugló fölött, egyre többen elégedetlenek Horváth Csabával – Pesti Riporter 2020.11.20.
Ismét tarolt a baloldali erkölcs: lakás- és ingatlanmutyi Kispesten és Erzsébetvárosban
Rekordmértékű romlás és kiábrándulás a Pikó-féle Józsefvárosban, szeméthelyzet Budapesten – Pesti Riporter 2021.01.16.
Látványos haldoklással kampányolnak a kormány ellen Karácsonyék- Pesti Riporter 2021.01.23.








